Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Szombathy Viktor: Európai utazás

— Már Parisban lehetek,, — gondolta sajgó fejjel s megmozdult a kemény nyugivóhetyen. Keze véresre tört már, a válla sajgóit s a lábát nem tudta mozdítani. Fülére végkép rászállott a süketség, zúgott, villogott előtte minden s az egyiik állomáson kiszállt a kocsi alól.

Sűrű, goimolygó ködbe került. Nedvesség csapta meg, didergőit.. A ködben kürtőik búgtak föl ijedten, valahol harangot ráztak, vékonyszavú, szapora harangot.

Tántorogva indult meg a sínek mentén. Keze sajgott, bicegnie kellett, ^4eje mindjárt szétpattan. Fűiében zúgott az egész út.

Kőpad széléhez ért, vastönk kínálkozott, hogy leüljön rá, aztán elszédült s fejjel zuhant a vízbe.

A nagy loccsanásra a köd meglazult. Ö kiáltott egyet, fények hasítottak be a ködbe s nemsokára egy csónakra emelteik. Hosszú ideig eszméletlenül feküdt, világ és Európa, miunka és kerekek elmúltak fölötte. Kinyújtózott s arcára béke ült.

Két rendőr támogatta be később egy hivatali helyiségbe.

— Neve?

— Pietinszky Szaniszló.

— Országa?

— Lengyel.

— Útlevele?

— Nincs.

— Hogy jött idáig?

— Kerekek között.

Leültették és nagy bögrében csokoládét adtak innia, fehér kenyérrel. Hosszan s kortyolva itta, mosolygott. A rendőrtiszt is mosolygott. A királynő képe a falon, az is.

Aztán, amikor egy polgári ruhás rendőr jött érte is írásokat vett át s az írásokkal együtt Pietinszky Szaniszlót is átvette, felállott a székről s leporolta magát.

— Most tolonc vagyok, — gondolta s a zugó, csattogó kerekeikre gondolt, Rómára, ahová nem jutott el s Páriisra, amelybe már beleegyezett, a dézsa vízre s az ötfrankosra, amelyet keresett az utón.

— Ha megkérdeznek, szégyen szemre meg sem tudom mondani, merre félé jártam — tűnőit. Lehet hogy voltam közben Rómában is... A kerekek alól ki iája a tornyokat...

Tiszta is rendes vaisuti kocsiba ültették. Van jegye, kényszerjegy s a határig szól. Ott ismét átadják majd új rendőrnek. így fog utazni, kényelmesen, okosan s kellemesen hazáig. Kalauztól nem kell félnie, alhat is útközben, ha alkar.

A tenger fölött fellebbenteik a ködök s egy nagy hajó most indult messzi India felé. Még kihajolt az ablakon, szemével fel itta a kékséget s érezte a sós párát minden tagjában. Pirostetős házakat látott, három kislányt, tiszta fehér fejkötővel s egy pár kopogó facipőt. Halászokat látott, pipázva egy házfalnak dűlni s díszes tulipánkertet. Aztán gyárkéményeik jöttéik feléje s messzi tornyok. A felhők alatt, a leve nőben, mosoly és jóikediv reszketett, pénzszag úszkált elnyúlva s egy falragasz egyiptomi dohányról áradozott.

Gyerekeik játszottak a réten.

— Amszterdam, — sóhajtotta s behunyta a szemét.