Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Egy nemzedék sorsa
és az egyetemes magyar etnikum távoli vágyálomként hatolt el Szlovenszkóra s ha indultak is kultúiális kezdeményezések, a magyarság megmozdulását ösztönös írtózat jellemezte minden forradalmiságtól, változtatástól. Szellemi életünk ilyenformán vértelenné vált s az epigonizmusnak, a jóakaratéi, széplelkű dilettantizmusnak fészkét melengette. A magyarság joggal úgy érezhette, hogy fájának életfenntartó gyökereitől szakították el, érthefő volt tehát a vágy az éltető nedvek, a magyar kultúrhatások után. Nagy, sorsfordító időkben, mikor a lét és nemlét hamleti kérdései fordulnak meg a kockán, többről van szó, mint szellemi divatról; a 20-as évek magyar konzervativizmusa számunkra nem izlés-probléma, nem irodalmi kérdés, nanem a csehszlovákiai magyarság fennmaradni-akarásának természetes megnyilvánulása, a nemzeti és kultúrértékek szuverén voltának rendíthetetlen hirdetése, a magyar rétegek továbbélési vágya, a létében megbolygatott magyarság szökőkútdühe. Más kérdés azonban, hogy a magyarságnak ez a szükségből eredő konzervativizmusa miképen hatott arra az új fiatalságra, melynek á magyar államiság már nem volt közvetlen élménye, mely már csupán az elemi iskolák márciusi ünnepségeiből őrzött meg valamelyes homályos elképzelést arról, ami valamikor volt, de amihez neki, mint fiatalságnak, személyes köze nem lehetett. Ez az új generáció nem értette, mert nem is érthette meg apáinak összegyűjtő és fenntartást célzó szándékait; mi sem állott tőle messzebb, mint ez a konzerváló tevékenység, melyben egyébként is ósdi, elavult gondolatok mesterséges tenyésztését látta. íme, egy fontos művelődéstörténeti jelenség háború utáni életünkben. Az idősebb korosztály bezárkózó, autarchikus tendenciáival szemben áll az új nemzedék tradíció-hiánya (az új iskola nem tudott tradíciókat adni!) csorbítatlan érdeklődése, a ívilág dolgai iránt megnyilvánuló lelkes kíváncsisága. Ez a fiatalság égető kérdéseire nem talált kielégítő választ az idősebb nemzedék szellemi magatartásában. A belső emigráció lehetősége adva volt számára is; megszülettek az első kultúrális próbálkozások, a zsibbadt testben megindult lassan a vérkeringés, de a fiatalság azért volt fiatalság, hogy ne találja meg helyét a meglévő keretekben. A fennálló rend csalhatatlan, biztos értékkel kecsegtet, de mikor a fiatalság épp ettől a rendtől irtózik leginkább. Ki tehet arról, hogy amikor a fiatalság a leginkább szomjazott ideálokra, a szlovenszkói magyar élet nem tudott ilyen ideálokat teremteni. Kénytelenek voltunk magunk ideálokat keresni s megtaláltuk azokat a modern háború utáni magyar irodalom nagy népies Íróiban és költőiben, akik hovatovább kiléptek az irodalmi keretekből s egész magyarság-tudatunknak döntő tényezőivé lettek. Minden nemzedéket ideáljai jellemeznek legélesebben. Ha Móricz Zsigmond azt írja, hogy fiatalságának bálványozott óriása Kossuth volt, úgy ebben benne foglaltatik a kiegyezés-utáni kor magyar ifjúságának tipikus szellemi magatartása: a politikum. A mi nemzedékünknek nem voltak politikus-ideáljai; par excellence irodalmi nemzedék vagyunk, nem hiába esik születésünk idejére a magyar irodalmi renaissance. Első és legmaradandóbb élményünk a magyar írók olvasása; mozgalmaink jellegzetes irodalmi kivetülése: az esszé. Magunk sem tudjuk hogyan, tegnapról-mára belecsöppentünk a modern magyar irodalomba. Az iskolai irodalomtörténet szinte már késve érkezett; Berzsenyi gyönyörű klasszikus verseit olvasva már Ady igéit mormoltuk s Gárdonyi magyar faluját már a szabódezsői elsodort falu naturalizmusa alapján
