Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám - Szinház - Szemző Pál: Shylock vagy Antonio?
beállítások késztettek arra — hogy ebből az aktuális társadalmi szempontból kiindulva, oldassam végig újra a Velencei Kalmárt, Muhorai értekezésében a nemes keresztény kereskedőt látja Antónióban megtestesítve, a gyűlölködő zsidó uzsorás ellenpólúsa gyanánt. Lássuk, vajon a száraz tények szerint, a színdarab színezés nélküli tartalma alapján valóban olyan nemes volt-e Antonió? Antonió, a veléncei kalmár gyűlölte, lenézte és szidalmazta Shylockot, a zsidó pénzembert. Mikor Bassanio nevű barátja háromezer aranyat kért Aptóniótól, hogy annak a pénznek segítségével díszes ruházatban és kíséretben indulhasson leánynézőbe a gazdag Porciához — habozás nélkül elmegy az uzsoráshoz s aláírja az előírt adóslevelet. Shylock nem kér kamatot, sem biztosítékot, de kiköti, hogy a pontos fizetés elmulasztása esetén joga legyen egy fopt húst kivágni Antonió testéből. Az adóslevél lejár, Antonió nem fizet. Shylock ragaszkodik formai jogához s a határidő lejárta után már nem hajlandó az időközben célját elérő, gazdag Bassaniótól a kölcsönadott pépzt, de annak sokszorosát sem elfogadni, hanem vetélytársának és ellenségének életét követeli. Porcia aszszonyi ravaszsággal, melyet ma jogilag rabulisztikának neveznénk (ezt különbeni Jehring, a híres német jogtudós egy szellemes essayban meggyőzően kimutatta) elüti az uzsorást követelésétől, sőt vagyonának nagy részétől is, úgy hogy Shylock kénytelen minden feltételt elfogadni, csakhogy életét és vagyona töredékét megmenthesse. Nem védeni akarom Shylockot, mikor megemlítem, hogy időközben egyetlen féltett leánya Jessica aranyakkal és drágakövekkel egyetemben megszökik Bassanio és Antonió jóbarátjával Lorenzoval. Nyílván Shakespeare tartotta szükségesnek ezt a vagyonrablást és nőszöktetést, hogy így lélektanilag elfogadhatóbbá tegye a zsidó uzsorás bosszúvágyát. Ebben a szárazon, de a darab tartalmához hűen elmondott cselekményben nem látom Antonió alakját olyan szeplőtlen ragyogásban, hogy indokolt volna benne a nemes keresztény lovag mintaképét keresni. Antonió a következő hibákat követte el: 1. Kölcsönkért Shylocktól, akit előzetesen ismételten nyilvánosan szidalmazott és bemocskolt, egy jelentékeny összeget. Igénybevette lenézett ellenségének szívességét. A dráma nem magyarázza meg, hogy miért tette, de valószínűleg nem volt egyebütt hitele és nyíljván segíteni akart barátján. Különben alig érthető, hogy épen ehhez az uzsoráshoz fordult s ily kockázatos feltételt elfogadott volna. 2. A pénz tulajdonképen könnyelmű barátjának, Bassanionak hozományvadászatát volt hivatva előmozdítani. 3. Amikor nem tudott idejében fizetni, nem vonta lé mulasztásának konzekvenciáit, hanem a tárgyalás előtt a dogéval folytatott párbeszéde szerint, szándéka volt szelídséggel, utált és lenézett ellenségének kegyét megszerezni. (Mielőtt Porcia megjelent volna.) Shylocknál érthetetlen és kegyetlen bosszúnak minősítik azt, hogy visszautasítja a pénzt és Antonio életét kívánja, majd szemére vetik, hogy később Porcia jurisdictiója után „mindent tűr és vállal, hogy megmenthesse életét." Muhoray megállapítása szerint ... „ebben a pillanatban mennyire idegen ettől az embertől minden emberi hősiesség, minden emberi nagyság." Antonio egész Velencében nem kapott kölcsön 3000 aranyat, csak a zsidó uzsorástól, aki tőle nem kívánt kamatot, hanem valósággal az életét, ha nem fizet. Ezt a lovagias kódex becsületbeli tartozásnak nevezte felvilágosodottabb évszázadokban és nem egy jellemes fiatalember vetett sajnálatosan véget életének, mert ily természetű adósságának inem tudiott eleget tenni. Aki kártyaveszteségét nem fizette ki, attól a mi „hősi felfogásunk" elvárta, hogy ne menjen védekezni a bíróság elé, holott a pert megnyerte ivolna, hitelezője bírói védelemre nem számíthatott. Antonionak lejárt a 24 órája, nem fizetett, de ő elment és védte magát. Joggal rámondhatjuk az előbb idézett szarvaikat: „ebben a pillanatban mennyire idegen ettől az embertől minden emberi hősiesség minden emberi nagyság." De Shakespeare nem akart a Velencei Kalmárban hősöket megrajzolni, nem tragédiát, hanem vígjátékot írt. Nem a hőst, hanem az embert mutatja be, aki a végveszély pillanatában a maga módja szerint védi magát és
