Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Sebesi Ernő: Hősi halál

SEBESI ERNŐ:

HŐSI HALÁL

Olyan izgatott csönd volt a falusi iskola egyetlen tantermében, hogy szinte megái lőtt benne az idő. A tanító megint elővette az óráját és összeegyeztette a faliórával. A ceruza folyton kiesik a kezéből. A nádpálca sem táncol úgy, mint máskor. Ma nagyon ideges a tanító, de ezen nem lehet csodálkozni, mert minden pillanatban itt lehet a tanfelügyelő, akinek a szigorúságáról legendák keringenek az egész környéken.

— Bánom is én, — gondolta magában, mégis egyre idegesebb, pedig nincs mitől félnie. Becsületes, előírásosan végzi a kötelességét. És mégis nyugtalankodik. Többször belenézett a tükörbe, a borotválkozással sincs nagyon megelégedve.

Már a gyerekek is észrevették, hogy mennyire is drukkol a tanító ... A tanteremben mind az öt osztály együtt van elhelyezve. A falon ismeretterjesztő táblák lógnak, a kályhában jókedvűen pattog a tűz. A tanító oda pislog a parázsra, a lángnak duruzsoló a hangja, mint máskor. Szinte irigyli a lángot a tanító, mert a lángnak teljesen közömbös, hogy a tanfelügyelő jön-e vagy sem?

A tanító szinte szégyenli, hogy ilyen ünnepélyes.

— Gyáva volnék? — kérdi önmagától és amikor hirtelen megnyílik az ajtó, nagyon megrázkódik, hogy csaknem feldönti a táblát. A táblán a létezés elementáris alapja volt fölírva. Az egyszeregy. És most az az érzése, hogy az ő világa, bázisa, a tekintélye is odavan.

Mert a gyerekek összemosolyognak.

Pedig csak a Krivda Pál jött be. A legkisebb pocok a teremben. A mosoly egyre tömegesebb lesz, erre szigorúbb lesz a tanító. Ez már az ösztönös védekezés és a nádpálca peckesen táncol a katedrán.

A hátsó padokban, valahol az ötödik osztály tájékán a mosoly megdagadt kövér, sunyi röhögéssé és kuncogó, szemtelen vigyorgás nyisszen bele a csöndbe.

— Mi az ott? — kérdi a tanító.

— Semmi, — felelik többen is egyszerre.

— Semmi? —és már lejön a pódiumról, mert resteli nagyon, hogy észrevették, mennyire drukkol.

Megáll a gyanús pad előtt. A nevetés csak úgy Fázza az osztályt. Ez már nem is nevetés, de meztelen vihogás. A leghátsó pad szélén Krivda Károly ötödikes ül.

A tanító kinyújtja a kezét és meghúzza a Krivda fülét. Sokáig tart ez a mozdulat, mert Krivda Károlyon keresztül ez az egész osztálynak szól.

A fiú meg se moccan. Arra gondol, hogy milyen pompás volna, ha most, éppen most nyitna rá a tanítóra a tanfelügyelő...

De a tanfelügyelő késik és a megnyomorgatott füle még mindig ott szorong a tanító kezében.