Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Levél egy ifjú költőhöz

SZOMBATHY VIKTOR: LEVÉL EGY IFJÚ KÖLTŐHÖZ Kedves Ismeretlen Barátom, megkaptam levelét, a verseket, a no­vellát, a regényrészletet s a tanulmányt, amely az új humanizmussal foglalkozik. Megjött minden a legnagyobb rendiben s szombaton dél­után hozzáfogtam verseihez. S miivel néhány ismeretlen versenytársa hasonlóképen beküldte verseit, azokat mind egy rendre fogtam s be­legyönyörködtem a verssorokba. Nincs méheseim, ahol megbújhatnék, hogy zöngő danára skandáljam a jambusokat; az „odi profanum vul­­giuis" 'is csak jelszó marad mifelénk, melybe tartalmat önteni nem sza­bad: méhes helyett a kávéház kopott páholya, bogaraik zsongása he­lyett a szellőztető kerék zúgása az osztályrészünk, a profán vulgius is minduntalan belepillant az ön nagy gonddal szerkesztett (kéziratába s így nem 'slikonghattam fel, mint egykor Kazinczy, a gyönyörtől. Nem is lett volna erre alkalmaim. ön, kedves Ismeretlen Barátom és Sorstársam, kísérő levelében hosszasan s elmélkedve foglalkozik ennen-személyével, soraiból a nemeis tartózkodás és a rendületlen önbizalom csendül ki: „teljes fegyverzet tel jelentkezik a Parnasszus egén", — hogy kissé zavaros mitoilógiiájú sorait idézzem. Ez a teljes fegyverzet itt csillog villog előt­tem, zörren és csattan, most fog eldőlni, hogy páncélja vert acél-e, avagy rozsdás vas, most 'látjuk majd meg, harci felszerelése ódivatú-e, avagy mai készség. Szépen kisimítom gonddal írt verssorait, magiam elé terítem a novellát s kiváncsi vagyok, ml a véleménye Ortegay Gasset világnézetéről. Ez a pillanat a felfedezés gyönyörének pillanata. így kalandozhat a hegyjáró, aki völgyekbe száll alá s dombokra hág, hogy a várva­­váirt gyönyörű kilátást igya fel szemével: így kúszhat fel a hegytetőre, kíváncsian a messzi kilátást éri-e el, avagy ismét újabb domb mered eléje. ön „szlovenszkói költő": közli velem finoman tartózkodó levelé­ben, rangi ez, melyet önmagának ajándékozott, csak még azzal nem vagyunk tisztában, melyik az első a sorban: a „szlovénszikói iköltő"-e, avagy a „magyar költő"? A „magyar költő" kissé általánosít, a szlo­­vensZkóilság viszont titokzatos kérdéséket hordhat méhéiben, az ön szemében talán nagyobb rang, mert „magyar költő" lehetett Hazafi- Verai János is, viszont ahhoz, hogy valaki szlovenszkói költővé váljék, kell sorstapasztalat, kell „kisebbségi adottság", kell „dunavölgyfi de­terminál tságf', nem szükséges azonban különleges világnézeti meg­győződés, mert ezzel a szóval: „szlovenszkói", éppenúgy érvénye­sülhet jobbfelé, mint balfeié s egyelőre ne csukjuk be az ajtót se jobbra, se balra, nem lehet tudni, a visszhanggal mi lesz. Még mindig lezárt kéziratán tartom a kezem s próbálom érezni gondolatainak meleg áramát, hadd érezzeim szívének lüktetését a vers­sorokon keresztül, — az ember hiszékeny s minden héten újra­­újra kezdi.

Next

/
Thumbnails
Contents