Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Bellyei László: A magyar akadémikus ifjúság és az új magyar intelligencia

a magyarságot a keresztény vallásokból folyó erkölcsi alapra akarta helyezni, de ugyanakkor lángoló szavakkal óva intette a felekezeti ellentétek veszedelmétől.

A világnézeti tisztánlátás második fontos pontja a szociális kérdés. Tudomásul kell vennünk, hogy az emberi társadalom válságba jutott. Az a társadalmi rendszer, melyben ma élünk, nem képes az emberiség boldogulását biztosítani. Tehát átalakulásokra, reformokra van szükség. Helytelen lenne a liberális szabadságfogalom alapjára helyezkedni, melyből az egész marxizmus és kommunizmus kifejlődött és melynek alaptétele az, hogy az ember természetétől fogva tökéletes lény, csupán a különféle társadalmi korlátok teszik szerencsétlenné, tehát le kell ezeket dönteni, meg kell adni mindenkinek a szabadságot, hogy boldog lehessen. Az idealista felfogás ezzel szemben a társadalmi berendezkedés hibáit az általános erkölcsi sülyedés tüneteinek tekinti. A proletáriátus diktatúrája tehát nem vezet el a várva várt megváltáshoz. Belső erkölcsi újjáépítésre, új embertípus kinevelésére van szükség, hogy le lehessen rakni egy új társadalmi rend biztos alapjait. Kétségtelen, hogy a társadalmi reformok skálájában igen nagy szerepe van a demokráciának. Csak a rosszul értelmezett demokrácia válságáról beszélhetünk, arról a válságról, melyet a felelőtlenség, a vallási és erkölcsi elvek megtagadása hozott az emberekre. A helyesen értelmezett demokrácia lényege nemcsak a népszavazásban vajn, hanem abban a követelményben, hogy a tehetséggel és intelligenciával megáldott emberek tetteit mindenkor a nép legszélesebb dolgozó rétegeiért vállalt felelősség irányítsa. Különösen figyelembe kell vennünk a középeurópai és magyar társadalmi reformok speciális természetét. Aránylag nem nagy és feltétlen eg/másrautalt népi egységek vagyunk mi, középeurópai népek és így életünket csakis a szigorú erkölcsi elvekre helyezett demokrácia irányíthatja.

Világnézeti állásfoglalásunk harmadik fontos alappillérjét magyar nemzeti mivoltunk adja meg. Tudatosítanunk kell, hogy az egyetemes magyar népközösség tagjai vagyunk, egy ezeréves kultúra hordozói, de ugyanakkor meg kell találnunk hivatásunkat és helyünket kisebbségi sorsunkban is. Rendkívül fontos követelmény az, amit már Széchenyi is hirdetett, hogy a magyarság nemzeti céljait soha nem szabad más nemzetközi érdekek szolgálatába állítani. Különösen ma fontos az, hogy nemzeti érdekvédelmünket tne degradáljuk semmivel szemben sem másodrendűvé. Második fontos követelmény, hogy nemzeti életünket mindenkor a reális valóság talajára helyezzük, tehát ne elméletekre és nemzeti beképzeltségből fűtött elképzelésekre építsünk, mint’ az a múltban annyiszor megtörtént, hanem igyekezzünk mindenkor a rideg valóság adataival operálni, jól átgondolt és véghezvitt munkát végezni. Épen azért nem elégedhetünk meg a magyar szalmaláng kitöréseivel, vagy a napipolitika sikereivel, hanem kultúrális és gazdasági szervezeteinkben kell látnunk nemzeti létünk biztosítását. Már a múlt században Széchenyi is meglátta, a Jelen azonban szinte ijesztő ridegséggel int benüinket arra, hogy különbséget tegyünk azok között, akik csak magyarul beszélnek, akiknek a magyar kultúra csak egy külső felvett ruha és azok között, akikben magyar érzés is lobog, akik nemcsak a jósorsban, hanem még inkább a balsorsban közösséget vállalnak a magyarsággal. Tudhatjuk, hogy nemcsak magyarul beszélőkre, hanem magyarul cselekvőkre van szükségünk. Végül megemlíthetjük, hogy valóban öntudatos magyar csak az lehet, aki a magyarság történelmi múltját