Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál

— Nincs szive mindenkinek ott venni a bort, ahol mi.

A nagyszálló előtt már tolongott a közönség, nehezen ment, amíg bejutottak és bent az egyik oldalteremben kaptak asztalt. A nagyterem faláról és a menyezetről szőlőfürtök csüngtek, fonnyadt szőlőlevelek borították el a falak fehérségét. Itt, ebben a kisteremben mégis csak jobb volt ia helyzet, kevesebb volt az ember, a cigány is a nagyteremben volt, lehetett legalább beszélgetni is. Leültek az asztalhoz, szemben egymással, az asztal négy oldalára és ahogy így egymásra néztek, pillanatig csend volt, azután Sutay szólalt meg.

— Rendelnénk valamit...

Pataki jött az asztalhoz, aki a báli büfét bérelte, jókedvű sovány ember, tréfásantréfásan vigyorgott az öregre.

— Kár volt idejönni, itt úgy se kap olyan bort, mint a Ligetben.

Sutay nevetett.

— He ... he ... azért jöttünk, mert hogy néha megkívánja az ember gyomra a rosszat is.

Pataki is nevetett.

— Azzal szolgálhatok.

Kint a nagyteremben megszólalt a cigány, elkezdődött a tánc. A szomszéd asztalnál a járásbíróék ültek, süldő lányuk is az asztalnál ült, de hamar táncba vitték. A másik asztalnál meg Goldner iszogatott, az ő felesége is hamar eltűnt a nagyteremben.

Sutay nagyot hörpintett a pohárból.

— Béluska, te nem táncolsz?

Eliz ellenkezett.

— Ne... még ne.

— Akkor meg igyatok.

Töltött nekik és Eliz mohón itta a bort. Szomjas volt a torka és a szíve.

Kint a nagyteremben csárdást játszott a cigány, sokáig és lélekzetálltóan, azután tust húzott. Tus után pihenni szerettek volna, de a táncolok nem hagyták, mire csendes valcerbe kezdett. Sutayné nézett most Elizre.

— Nem táncoltok?

Eliz szótlanul állt fel és Béluska is szótlanul követte, azután Eliz megállt és belekapaszkodott a Béluska karjába.

Hullámzó tömeg volt a terem és ők ketten elmerültek a hullámokban. Béluska átfogta az asszonya derekát és pár lépést indult vele. Eliz arca forró tűzben égett és a lába engedetlenül, sután mozdult a zene ütemére. Azok a lábak, amelyek karcsúak és finomak voltak, mint az érett bor üvegje és amelyek valamikor szédítő iramban repültek a parkett tükörlapján és zene volt nyomában a teste minden mozdulása, zene és bódulat és férfivesztő száguldó gyönyörűség. Táncoló párba ütköztek, a járásbíró lánya volt, azután egy másikba ütköztek, az pedig a kopasz patikusnak volt a felesége. Sután és esetlenül mozgott Eliz a tömegben és Béluska csodálkozva nézett rá.

— Mi van veled?

Kijebb kerültek a tánc sodrából és Eliz megtörölte a homlokát.

— Gyerünk vissza az asztalunkhoz.

Sutay csodálkozva nézett rájuk.

— Ilyen hamar vissza?...

— Igen.

— Akkor legalább igyatok... egész jó kis bor...