Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Szinház - Erdélyi sorozat a Budapesti Vígszínházban. Budai Nagy Antal. Kosztolányi és Bulla

SZÍNHÁZ

ERDÉLYI SOROZAT A BUDAPESTI VÍGSZÍNHÁZBAN.

Az Erdélyi Szépműves Céh drámapályázatának díjnyertes művei =— Tamási Áron „Tündöklő Jeromos", Kós Károly „Budai Nagy Antal", Kakassy Endre „A vörös kör" és gróf Bánffy Miklós „Alvilág" — adják a Vígszínház Erdélyi dráma-ciklusát. Legelső sorban és önként felvetődik a kérdés, hogy az új erdélyi drámairodalmat miért nem a magyar Nemzeti Színház vette színpadára. Eltekintve a közismert körülményektől, bizonyos, hogy az erdélyi drámairodalom bemutatására még mindig a Nemzeti Színház lett volma leghivatottabb, de legjogosultabb is. Bármi történt, úgy az erdélyi írók, mint a Nemzeti Színház elsőrendű kötelességet mulasztottak.

így az erdélyi-dráma-együttes honfoglalása sokat veszített kétségtelenül nagy jelentőségéből. Mert Kősókkal nemcsak az új erdélyi, de az új magyar drámairodalom is jelentkezett. Minden remény megvolt arra, hogy az erdélyiek valóságos írói erejükkel és lendületükkel szélesre tárják a magyar színházi életbe vezető kaput az eddig kiszorult többségi és más kisebbségi magyar írók előtt is. De a Víg Színházba való bevonulás és a Vígszínház előadása minden ilyein szép elképzelést halomra döntött. Pedig szíppadilag talán hibátlan volt a Kós-dráma előadása, de szellemében teljesen téves alapú és így téves vágányra vitte az új erdélyi és az új magyar dráma ügyét is.

És erről talán nem is a Vígszínház tehet. A Vígszínház természetesen mindenekelőtt szellemiekben mást igénylő közönségét szolgálta ki. A Kós-drámát különlegességnek, érdekességnek fogta, sőt szolgálta fel a színház és székelyes-népies jelleggel ruházta fel. Az alapos és körültekintő üzleti számítás pedig ugyancsak elsőrendű és tényleges adottságokra épített. Az erdélyi irodalom és a Szépmíves Céh tekintélye, a kisebbségi irodalom állandóan bővülő érdeklődési köre eleve komoly biztosítékokat jelentettek. A Kós-darab mégis minden vonatkozásban csalódást keltett. Ennek legfőbb oka, hogy az erdélyi írók igazi közönsége a Nemzeti Színházé. Azon kívül a Vígszínház más beállítású drámai-együttese Kós művét nem is tudta hiánytalanul visszaadni — a Nemzeti együttese a magyar dráma szempontjából aránylag a legkifogástalanabb — s nem utolsó sorban Kós drámája sem hibátlan alkotás. A „Budai Nagy Antal," történelmi dráma. Az erdélyi irodalom utóbbi időkben mind sűrűbben nyúl vissza a történelembe és ez lehet igen kényelmes az írókra és kiadókra, de az irodalom főbb szempontjából legtöbb esetben kimutatható veszteséget jelent.

Budai Nagy Antal a történelemé, de Kós Károlyt éppen az anyag korszerűsége ihlette meg. Ez félreismerhetetlenül nyilatkozik a dráma felépítésében és a mondanivaló közlésében. Hogy a korszerű mondanivaló mégis korszerűtlen, „történelemmé" válik, ezt az író megérthető bátortalansága okozza, vagy az, hogy ez a sokoldalú formaművész a drámaforma alkotásban még nem elég jártas. Budai Nagy Antal, a XV. századba viszi a nézőt, mert formája nem tudta azt a mában tartani. Ez a formahiba, néhány kitűnő kivételt leszámítva, az újabb erdélyi irodalom jegye is. (A korszerűség szempontjából nagyon sokszor éppen a forma dönt a szlovenszkói írók javára, nemcsak az erdélyi, de a magyarországi írókkal szemben is. — Más kérdés, hogy a korszerűséget jelentő forma, csak a legritkább esetben tud eljutni a népszerűségig.) Igaz, hogy sem a forma, sem néhány kirívó szerkezeti hiba nem von le annyit a Kós-dráma értékéből, hogy örömmel meg ne állapíthassuk: Budai Nagy Antal az utóbbi évtizedekben színrekerült magyar drámai alkotások egyik legértékesebbje.

BUDAI NAGY ANTAL.

Ez a 23 éves székely legény klasszikus értelemben is drámai hős. Sorsát az újító történelem sodra ragadja fel a tragédia magaslatába. A népi-szocializmus első magyar vértanúja ő, kit az ellenerők hatalmas súlya végzetszerűen morzsol össze. Bálint, a magyarországi kelyhes-paip készíti elő a végzetet.