Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Farkas István: A kissoron
három mázsányi igazság. Szlovenszkó népének életéről írni meddő játék csupán, míg egyszer meg nem áradnak a patakok és a folyók és bele nem zengik a szűkebb és távolabbi világba a föld üzenetét. Addig áll a sziget és pihen a föld. Üj kezek végzik a munkát, új szellem vezeti a népet. A megpatkolt ökrök azcfiban éppen olyan szomorú riszálással járnak a jelsőci dombokon, mint őseik, gazdáik is olyan görnyedt hátúak, miínt jobbágyőseik. A mindennapi kenyér mindig kisebb, a mindennapok gondja mindig több. A fűszál egyformán zöldül, a palóc paraszt egyformán dolgozik, de vájjon kit érdekel ez a megszokott dolog? Panta rhei ... Utószó. A dalos elzengi dalát és nyugovóra tér. A föld trubadúrja behúnyja szemét és illatos kalászról álmodik. Minden kalász egy-egy szépséges várkisasszony, mely kasza-gavallérját várja. Nyári alkonyaikor felzúg az erdő és leküldi parancsoló üzenetét az alatta elterülő földeknek: — Adjátok ki a bőséges magot a fáradt embereknek! A fáradt emberek hazahajtják barmaikat, s a jól végzett munka csendes örömével térnek pihenőre. — Holnap majd több, holnap majd szebb lesz minden — gondolják és gondolaluk évezredek gondolatával egyenlő. Jönnek a másnapok és haladnak az évek, kicsi unokákból öreg nagyapók lesznek, határok változnak, évek elmaradnak, de a palóc sziget sziget marad, a nép marad, az esték csillagokat gyújtanak s a föld soványan adja a magot. Hiába minden biztatás, hiába a természet elsúgott, kérlelő danája, hiába a munka ezernyi mázsája, hiába adnak új anyák új magzatot a földnek, magunkra maradunk, mint a mindenütt szedett kalász és csak befelé sóhajthatjuk el azt, ami mindig bántott és máig is bánt: — Mostoha magyarnak maradtunk. Vagy talán csak így kimondva és leírva fáj az ige, mert egyébként szépséges a tudat és muzsikáló a szó, talán csak leírva és kimondva nem szabad hangoztatni azt, ami szépség még megmaradt bennünk. A sziget megmaradt, a sziget él, máshol is vannak szigetek és máshol is élnek még magukra maradt, munkás magyarok...
