Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Farkas István: A kissoron
Bölcsen intézik el egymás között mondanivalóikat. Ifjabb Lajos egész komoly felnőtt számba veszi a leányt. Van is benne valami. Az egész kissort betéve ismeri kétesztendős korában. Tanácsokat ad az asszonyoknak, amikor látja, hogy a cigánysor felé indulva Losoncra mennek. Pöttöm termetével úgy őrködik felettük, mint kicsi lelkiismeret. Idősebb Lajos egyszer nagy komolyan jön hozzám. Leül a konyhában — minden falusi közös gyülekezőhelyén, ahol újságot olvasnak, elbeszélgetnek — s azt mondja: — Baj van, tanító úr. — Epye no, — mondom megszokott nyugalommal. — Csak nem beteg valaki. Talán Lajoska? Éliás Lajos arca' felderül ahogy mondja: — Nem, hálistennek, nem beteg. Hanem a tanító úrral van baj. Nem tudom, jóra jövünk-e egymással?! Vizsgálom az arcát, mindennapi. Nem lehet olyan nagy a baj. — Nem lesz fája, tanító úr — mondja kis szünet után és aggódva keresi tekintetemet. — Ejnye, no — mondom most magam is,_ nem lehet az, szomszéd úr. Most már látom, hogy felszabadul. Bizonyosan ijeszteni akar s a végén jóra fordul minden. — Fája csak lenne, mert tanító úr jó ember, lehet vele beszélni. Csak bükkfára nem telik az idén. Sem hat méterre, de még talán négyre sem. Hanem . .. — Hanem? — Hanem ha elvállalná tanító úr az akácfát, amit a Hallgatón vágtunk a nyáron ... Ne tessék megijedni, többet adnánk. Sokkal többet, másfél métert minden méterért. Nem kellene az igát a maskarai erdőbe küldeni, lehoznák egy-kettőre az emberek. A pénzt se kellene kiadni, ami niincs. Ha a tanító úr elfogadná. Persze, hogy elfogadom. Jobb követ nem jöhetett volna, mint Éliás Lajos. Tudom, hogy a tiszta becsület és közös érdek vezéreli. Szinte személytelenül él és dolgozik. Ahogy megegyezünk, mindjárt teljesen felvidul. Áttérünk a politikára, s mondja fontoskodva: — Ki fog jöni Kristóff titkár úr, vasárnap mondta, hogy odabe voltunk nála. Mindenütt erősen szervezkedik a kisgazdapárt, hát Jelsőcre is kijön. No, ez csakugyan nagy újság. Ide, ebbe a félredugott faluba eddig csak a kommunista titkár talált ki. De meg is látszik a falun, mert a nagysor fele már hívő kommunista. Igaz, hogy a templomban még a legelsők, s a kóruson mind ott énekelnek velem. De a jó szó és a személyes megjelenés hízeleg ezeknek az embereknek. Éliás Lajossal nem beszélünk aztán a politikáról. Neki is megvan a gyenge véleménye, hogy az valami úri huncutságféle lehet. Legutóbb is úgy volt, a háború előtt. Iskolát ígértek a községnek, meg több erdőt, miegyebet, de bizony maradt minden a régiben. i * 7. Az öreg Kelemen Imrének volt mindig a legszebb ködmöne. Nagyon hasonlított a maskovai szlovák ködmönhöz, de egyforma tél járt az egész völgyön, hát egyformán védekeztek is ellene. Ez a Kelemep Imre amolyan egészen szűkszavú, befelé élő ember, igazi palóc. Talán életében sem melegedett fel, pedig nagyon jó ember, olyan jó, hogy még a legszegényebbek se tudnak semmi rosszat mondani rá. Mindenkinek ad, ha látomása szerint megérdemli. Gyerek nélkül élnek félházhellyel, s sokszor kell a napszámos ember. Azok mindent bőviben kapnak náluk, neki mindig akad rendes munkása. — Eső lesz, tanító úr — mondja, ahogy eljön a kapu előtt és ott lát nézelődni. Vagy azt mondja: — Szép idő mutatkozik. Se többet, se kevesebbet -nem mond A templom körül is úgy áll, hogy alig szól bele a vitába. A templomban beül a padjába, ő a templom pénztárosa, meggyújtja a gyertyát, elnézi, hogyan öltözködik a káplán, aztán az imakönyve fölé hajlik és szemüveg nélkül imádkozik. Sokat imádkozik, sokat
