Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

Ion? Gondoskodtunk-e utánpótlásról, uj vezetőrétegről? Gondoskodtunk-e népi rétegeink szellemi műveléséről, felemeléséről? Ismerve kisebbségi életünk politikai és társadalmi fejlődését, a felelet alig lehet optimisztikus. Nagyjában két irányt jelölhetünk meg, ahol kisebbségi életünk súlyos tévedéseire kelj felhívni a figyelmet. Az ,egyik a társadalomvezetés terén mutatkozik. Az államfordulat után látnunk kellett, hogy eddigi szellemi középrétegeink főleg számbeli leolvadásunk miatt képtelenek a kisebbségi élet további alakítására, tehát azonnali utánpótlásra lett volna szükség. Az egyedüli« reális és józan elgondolás az lett volpa, hogy kiépített és komoly népnevelő munka révén a volt polgárság proletarizálódó részeiből és főleg a parasztságból szelektáljuk az új vezetőréteget, amiivei két dolgot értünk volna el: biztosítottuk volna elsősorban a vezetés zavartalanságát, másrészt lehetővé tettük volna az új, szociális népi szellem meggyökerezését vezető rétegeinknél. Evvel szemben azonban egészen más történt. Föltétlenül látnunk kellett, hogy széttöredezett középosztályunk az új politikai és társadalmi szerepre nem alkalmas és mégis, ennek ellenére: inkább folytatói lettünk a háborúelőtti, középosztálytmentő politikának, hogysem megteremtettük volna a lehetőséget a népi erők kibontakozására és így lehetővé tettük volna az új vezetőréteg kialakulását. Tipikusan hatalmi, osztályszempontok által vezetett politika volt ez, népies kortesszólamai ellenére is: merev elzárkózás az alsóbb rétegektől, melyeknek elnyomatásáról, kisemmizettséaéről, kisebbségi sebeiről nem szűntünk meg beszélni, de amelynek öntudatosodását, nevelését, szellemi és anyagi felemelését vajmi keveset vittük előre. Társadalmunk vezetőit erőszakoltan és mesterségesen a volt középosztályból toboroztuk össze s annak formájára, felfogása, nézetei és meggyőződése szerinl alakítottuk ki, és új értelmiségi osztályt akartunk látni „polgári" erényekkel gazdagon, „polgári" kultúrával megrakottap: a középosztály érdekeinek képviseletében. — És ugyanakkor elhanyagoltuk más vonatkozásban a komoly és szervezett, központilag irányított népnevelő, népfelvilágosító munkát. A mindennapos élet politikai tennivalóitól alig vettük észre a kultúráíis téren előálló népnevelő tennivalókat. A valóság az, hogy mindmáig nem építettük ki szervesen népnevelésünket, és a kultúrszefvező vagy népnevelő munkának inkább csak másodrangú fontosságot tulajdonítottunk, melytől szinte elvártuk, hogy politikai tevékenységünknek legyen támasza és előkészítője.

Kisebbségi politikánk, társadalmi, gazdasági, kultúráíis életünk egész vonala a „nemzeti gondolat" talajába van beépítve az államfordulat óta. Ez a háborúelőttről átöröklött, és mindep változás nélkül kisebbségi életbe átminősített „nemzeti gondolat": a cél, «a jelszó, a fogalom, amihez minden eddigi akciónkat hoezámértük s e gondolat éltető erejétől várjuk kisebbségi életünk jobbrafordulását. Társadalomszervezésben, kultúrpolitikában ez a hivatalos szólam, melyre hivatkozni illik, s közben alig vesszük a fáradságot; hogy tabuként tisztelt „nemzeti" koncepciónk tartalmát is vizsgálat tárgyává tegyük, hogy a józan és becsületes kritika világánál elvessük belőle mindazt, ami ósdi, amit az elmúlt, betemetett milleniumi frazeológia rakott rá és: megtisztítva emeljük fel a kultúra ragyogásába mindazt, ami mélyen emberi és osztályszemléleten felülemelkedve egyetemesen magyar. Ma azt kell látnunk, hogy eddigi minden kisebbségi tevékenységünk gerincét alkotó „nemzeti gondolat" a kifáradásnak, a tartalmatlanságnak jegyeit hordja magán; üres forma, melyből hiányzik az összetaitozásnak életté és tettekké nemesülő etikus tudata.