Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-02-01 / 2. szám - Kritika - Szalatnai Rezső: A harminc éves Nyugat

elején, ez a forradalmas stílus-újítás, melyet ma már természetesnek találunk, mert a szellemi levegővel örököljük. Jusson ilyenkor az eszünkbe, hogy ezt a Nyugat íróinak köszönhetjük, akiket a közlés szabadságának örök szerelmén kívül csak ez a stílusszabadságharc tartott össze. Az a nemzeti és nyelvi öntudattal azonosuló irodalmi érdeklődés, irodalmi televény, az a csodálatos mai irodalmi termékenység, mely a magyar szellemi élet minden ágára hatással van, a Nyugat révén jött létre. A Nyugat szerkesztői és írói tudták úgy formálni a szói és a mondanivalót, hogy abból a legszebb magyar középosztálybeli érdeklődést csiholták elő: az irodalmit. S amikor a fordulat után széjjelszóródik a magyar olvasótábor meg a magyar írói gárda is, amikor aztán kisvártatva új meg új írástudók nőnek Erdélyben, Szlovenszkón, a Vajdaságban, Amerikában, sőt Oroszországban is: minden összefogásnál, minden lapindulásnál ott áll a Nyugat, miként a minta, miként az emlékeztető plátói eszménykép.

Mindez a Nyugat külső története, az események krónikája csupán, ám ilyen érdekes és vallomásra való belső históriája is az, amivel ez a folyóirat íróra és olvasóra egyénenként is hatott. Jómagam ma is őrzöm könyvtáramban az első Nyugat-füzetet, ami a kezembe került. Kisdiák voltam, háború volt, dicső idő, ahogy tanáraink mondták. 1918-ban az Előre meg a Tolnai Világlapja valamelyik vasárnapi füzete mellé, melyekből csak úgy csöpögött a világháború hősi szenzációja, egy zöld borítékú füzetet is kaptam, a barátom adta, Nyugat volt a címe s benne egy vers, mely mindent megmásított bennem. Zsoltár gyermekhangra, ez volt a címe, s Babits Mihály nevét olvastam a végén. Melegség ömlött át rajtam, mikor a vers végére értem. A béke, az emberség tiszta éneke volt ez a Babits-vers. S mikor aztán, mint társaim is, évek múlva antikváriusoknál kikeresgéltük magunknak a régi Nyugat füzeteit, amikor visszafelé elolvastuk az egész folyóirat-oeuvret, részesei lettünk mi is a magyar Nyugat4olytonosságnak, amiben legalább egyszer benne kell lennie annak, aki mai magyar szellemi ember akar lenni. „Nyugat ellen Nyugatot hozz" — írta egykor Ady s ebben a költői felhívásban valamiképen benne van a Nyugat magyar programja is. Mert a Nyugat nyugatossága nemcsak azt jelentette, hogy az egyoldalú germán szellemi tájékozódás helyett a román literáris lélek felé fordította a magyar értelmiséget s megmutatta a Duna táján a századvég nagy francia, olasz, angol költőit, nemcsak egy késedelmet tüntetett el, hanem több volt ennél. Ez a folyóirat Osvát Ernő rendületlen elvei szerint s Ignotus meg mások jó szerkesztői ösztönével megeremtette azt a teret, amelyen Ady Endre, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Szabó Dezső, Kaffka Margit, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Laczkó Géza, Kassák Lajos, Illyés Gyula magyar világa kisarjadhatott. Csodálatos egység volt ez: a felfedező, lelkesítő zsidó-magyar urbánus magatartás és a vidékről befutó ismeretlen ősi magyar alkotó tehetségek találkozása az irodalomban. Micsoda nagyszerű írói gárda nőtt fel így a Nyugatban, holott mikor e lap megindult, a közlemények írói mind ismeretlen fiatalemberek voltak. Ez csak a színvonalat és a szerkesztést igazolja, mely akkor sem tévedett nagyon, amikor bevezette azt az ócsárolt módszert, hogy a munkatársak írtak egymásról bírálatokat a folyóiratba.

Mindegy, nem pozíciókért küzdöttek ezek a különben jogosan dicsérő írások. A Nyugat függetlenségének, harminc éves szuverenitásának, sokszor konok hajlíthatatlanságának nincs nagyobb dicsérete annál, hogy írói közül senki sem lett a magyar hivatalos közéletben számottevő pozíció birtokosai, még csak egyetemi katedra se jutott közülük senkinek. Szabad és felelős megnyilatkozás volt a Nyugaté mindig, ma is. Amikor a világháború idején csak úgy ordított minden „a magyar faj győzedelmes megmozdulása" mellett, a Nyugatban Ady lenyűgöző háborúellenes zsoltárai, Móricz Zsigmond felejthetetlen novellája, a Szegény emberek, Babits nagyszerű pacifista versei, Kosztolányi és Szomory háborús elbeszélései, Karinthy és Barta Lajos bátor cikkei egyetlen nagy tilaikozás voltak az öngyilkos botorság ellen. Nagy tisztaság, igaz hit kellett ehhez a bátor kiálláshoz akkor. A történelem immár igazolta ebben is a Nyugatot.

Azóta már közel húsz év telt el s a Nyugat is megváltozott. De lényegében hű maradt programjához, sőt újfent frissen és erősebben vallja ren-