Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Sándor Dezső: Szlovenszkói magyar színház 1935-ben
előadás sikerét veszélyezteti, epizód-szerepeket a társulatnál — statiszták szoktak játszani olykor, egyik-másik színpadi munkás. Ami pedig a görl-együttest illeti, nem látszanak nagy tánctehetségeknek, de a jelek szerint megfelelő oktatásban sem részesülnek. Ha az érsekujvári színházi szezon eseményeit kívánjuk regisztrálni, úgy a színházvezetés legelső mentsége, hogy rosszak a darabok. S mivel 3 hónapot kell kitölteni Érsekújváron, minden bukott darabot elő kell adni, méghozzá sokszor sorozatos előadásban, tekintet nélkül az érdeklődés csökkenésére,, mert idő kell a következő darab betanulására. Rossz darabot pedig prominens színészek is nehezen hozhatnak ki. A prózai darabok közül Fodor László „Érettségi"-je aratta a legnagyobb sikert. Kitűnő előadásban ötször játszották. Kevésbbé érvényesülhetett Molnár Ferenc „Nagy szerelem" című új darabjának sok finomsága az érsekujvári együttes kissé bizonytalan előadásában. Négyszer adták Hunyadi Sándor A három sárkány című bohózatát, háromszor Fodor „Egy asszony hazudik" című színművét. Mérsékelt hatást ért el a Pityu és a Lovagias ügy. összesen — december közepéig — 13 prózai darabot adtak 29-szer. ¥ A többi estéket az operett foglalta le. Mindössze 11 operettet játszottak, átlagban hatszor, összesen 66 előadásban. A legnagyobb sikert Erich Kástner operettesitett munkája, a Három ember a hóban című operett aratta. Kitűnő előadásban 9-szer játszották. Ugyancsak kilencszer ment a kevésbbé jó, de ugyanolyan hálás Katz bácsi című selejtes zenés komédia. A harmadik helyen a sikerek között az Én és a kisöcsém áll, amely 8 előadást ért meg. December közepéig hatszor adták az Aki mer,, az nyer című operettet, de ennek a sikerült előadásnak még lesz vonzereje. Amit ezen kívül játszottak, az csak kényszerből történt, mert valamit kellett játszani. Szépségkirálynő, Nápolyi kaland, Szeressük egymást, Ma éjjel szabad vagyok, Történnek még csodák, önagysága nem hajlandó stb. többé kevésbbé gyenge dolgok. ¥