Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-10-01 / 8. szám - Tamás Lajos: Szegények a híd alatt (vers)
TAMÁS LAJOS: SZEGÉNYEK A HÍD ALATT Vastraverzek nyújtják át karjukat fölöttünk, de nem szabad velük együtt dübörögnünk. Sín kinyúlhat, vonat szaladhat, állunk kötözötten, csak néha ámulunk, ha színes rakéta röppen távol, ahol mint mondják, az ég mese-kék, nekünk alig jut más, csak a nyúlós festék, mit az eső mos le, ha a hidat vihar rázza s rátelepszik az arcra, tiszta ruhára, ráncra. Halavány és mocskos, ki itt áll valamennyi. Hallgatjuk a világokat fölöttünk sietni. Most reggel van, most dél van, itt megállt már az óra, itt mindenkit árnyék kerít, mint örökös pólya. Két oldalon nagy tágasság, zúg-zúg a villamos: embert hordok, csomagot, kedvem azért dalos. A hídon most osztoznak valami nagy kincsen. Fölöttünk és nélkülünk múlik el itt minden.
