Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-10-01 / 8. szám - Egri Viktor: Alboin
— Mondd tovább, mi van apámmal? — kérdezte b a I sej te I em tői gy öt ö rve. — Meghalt! Alboin meg se rezzent, nem ejtett könnyet, úgy fogadta a hírt, csak az arcát futotta el a pír, mintha vére meggyulladna és kivetette volna lángját. Ügy állt ott kimagasodva, túlnőve a szálas legények alakján, már királyin, ahogy éjszaka az őrtűz fényében a visszhangnak elkiáltotta álmát. Csak egy kérdése volt: — Mikor halt meg az apám? — Tegnap este, holdfelkelte után ... Alig egy napig gyötörte a iláz. — Holdfelkelte után, — mormolta Ágó és könnyes tekintettel nézte Alboint. Aztán hirtelen odament hozzá és mélyen meghajolt előtte. — Alboin király! Engedd meg, hogy én üdvözöljelek így először. — Alboin király! — kiáltották a legények és Helmechis kisérő harcosai tisztelegve felemelték pallosukat előtte. A hegyek is tömören visszazúgták: — Alboin király! A sátorból kijött a haldokló Pemimó és mosollyal az ajkán lerogyott Alboin lába előtt. De Alboin komoran állt, friss izgalom lángolt arcán, élesvágású orrának cimpái meg remegtek. — Még nem vagyok király! Ti tudjátok, a választás a nép joga. Keményen és súlyosan csengitek a szavai. Aztán Helimedh i síhez fo rduilt: — Pihenj meg, testvér, aztán hozd utánam Pemmót. Én Brigetióba megyek. —' A halálba mész! Helmechis véznán elébe állott. Kerten szembe, testvérek, egy anya tej neveltjei, — s Alboin mintha az édes anyatej minden melegét elvette volna tőle, olyan
