Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Duka Z. Norbert Dr.: A nemzeti érzelem

ismerő nemzeti életet. A régi ideálok belső ereje lehanyatlott, a nemzeti élet (fogalmai, dalai, jelképei üres külsőséggé lettek. Úgy, amikor valaki kezdetiben belső áhítattal és égő vággyal imádkozik valamiért és mihelyt megkapta már csak gépiesen és lélektelenül emeli kezét imádságra.

Nem csoda, ha a XX. század elején, ugyanakkor, amikor széles viszonylatban is felütötte fejét a racionalizálás, nálunk is felhangzott a hideg elmélkedés, hogy a nemzet csak értelmi kategória, a jelképek és érzelmi kísérői üres sallangok, a meggyőződés csak az észből táplálkozik és az értelem ereje bírja belátásra és cselekvésre a nemzet munkásait. Nem kell érzelmi felindulások, lelkesedések mámora, csak hideg megállapítások, megfontolások és elhatározások márványba vésett útja.

A világháború utáni évek csúnyán rávilágították erre a márványpalotára, melyből az érzelem elköltözött.

Amikor egyik kezünkből kihull az, amit görcsösen szorongattunk és a másik elveszti, amit még meg sem kapott, akkor megtanulunk sírni. És aki sír, az érez.

Amikor a harcban azt látjuk, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva és keressük a hasonló sorsút, szeretni kezdjük azokat, akiket azelőtt észre sem vettünk. És aki szeret, az érez.

Amikor rájövünk arra, hogy kincseink vannak, amiket el akarnak venni tőlünk és csak a kitartó és önfeláldozó harc mentheti meg őket, kitartóak és önfeláldozóak leszünk. És aki kitartón és önfeláldozó a n harcol, az érez.

De rajtunk van még a múlt1 és a világdivat átka: a racionalizálás.

Nem tudunk és nem merünk érezni.

Pedig tévedünk, ha azt hisszük, hogy nemzeti meggyőződésünk kötelességei hideg számokban és okos fejtegetésekben merülnek ki. így csak kevesen — a