Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-09-01 / 7. szám - Kritika - Farkas István: A szlovák írókongresszus a mi szemszögünkből
A SZLOVÁK IRÓKONGRESSZUS A Ml SZEMSZÖGÜNKBŐL. A szlovák írók a Spolok Slovenských Spisovateľov hívá sára a pünkösdi ünnepek alkalmából kongresszusra gyűltek egybe Trencsénteplicen. Mi, szlovenszkói magyar írók pontosan tíz évvel ezelőtt ugyanezen a helyen spontán elhatározással már összeültünk, hogy a magunk sorsáról tanácskozzunk. Akkoriban mi is „jobboldal" és „baloldal" voltunk, a nézeteket igyekeztünk tisztázni és közös nevezőre hozni, tanácskoztunk az írók gazdasági megszervezéséről is, általában minden olyan problémát beleillesztettünk a tárgyalások körébe, amelyektől ennek a kisebbségi nemzettestnek: kulturális boldogulását, nagyobb színvonalát vártuk. A szlovák írók tíz év múlva jutottak el Trencsénteplicre, hogy ugyanabban az eszmekörben, a nemzeti ideológia és az európaiság együttes jegyében meghányják-vessék a maguk dolgait. A kongresszus végén kiadott nyilatkozat valóban gondolati egységről tesz tanúbizonyságot. Mennyivel könnyebb volt a szlovák íróknak a maguk körében, a maguk szűkebb hazájában tárgyalniok, mennyivef tisztább eszmekörben mozoghattak, mert a neoszlovák-irodalomban nincsenek idegen írók, közöttük nem ültek emigránsok, akik országról-országra vándorolva a vendégszeretet ideje alatt tűzcsóvákat gyújtanak és ellentéteket szítanak. A szlovák irodalmat tisztán szlovákok csinálják, s ez olyan plusz nemcsak a mi szűkebben vett kisebbségi irodalmunkkal, hanem az egész magyar nemzet irodalmával szemben, amelyet mi már be nem hozhatunk, s amelynek megóvására nekik kell éber szemmel felfigyelniük. Mlyen érdekes, hogy az igazán „baloldali" beállítottságú Ján Rob Poničán, Laco Novomeský, Péter Jilemnický vagy Milo Urban milyen egyvágányon halad a nemzeti Rázussal vagy a többiekkel, s minden „antifasiszta" és más „szociális" nyilatkozataik mellett is mennyire csak szlovákok tudnak lenni. Boldog kis nemzet, mely a világ színpadán viselt jelmezeket a maga testére szabhatja anélkül, hogy kárát látná! Milyen boldog kis nép, amelynek írói Európáig akarnak fölemelkedni, s egyszerre tudnak fasiszták és antifasiszták, szociálisok és konzervatívek lenni, de ők irodalmat akarnak, kutúrát visznek a hegyek népének, ,s a nemzeti magukraébredés első két tizedében szinte gyermekes örömmel fedezik fel immár számottevő önmagukat. A szlovák irodalom csakugyan roppant sokat fejlődött az államfordulat után. De fejlődött vele együtt az a neonacionalista szellem is, amely hol csak harcos jövőkeresésben, hol autonomista politikában, hol pedig az avantgardizmus
