Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-09-01 / 7. szám - Kritika - Egri Viktor: Kolumbusz Szlovenszkón

vészét megnyilatkozásait, akár kerámiáról, akár fafaragványokról, vagy templomokról, akár népdalokról és táncról van szó. És itt alkalom nyílott volna helyes stíluselemzésekkel az elmélyedésre, a szerző azonban bizonytalankodik és járatlanságot árul el irodalmi ismertetés terén is. Hézagok és hiányok mutatkoznak. Szembetűnő, hogy a lelkessége teljesen cserbenhagyta, amikor a háromnegyedmilliónyi magyarság kulturális szerepéről van szó, sőt, csodálatosképpen ez a kolumbuszi felfedező olyan közömbösséggel el tud menni a régi magyar kultúra minden megnyilvánulása mellett, mintha hályog borult volna a szemére. Az indokolatlan elhallgatások már az elfogultságnak látszatát keltik és ez az elfogultság a mű legnagyobb hibája. A szerzőtől méltán számon kérhetjük ezt a mellőzést, mert nemcsak a múltnak érdekességeit ejti el, de nincs mondanivalója a kisebbségek új életformájáról, irodalmáról és művészetéről. A külföldi olvasó tehát hamis képet kap erről a földdarabról, mégha Rochowanskinak sikerült is több városról és vidékről új képet festenie és a szöveg közé ékelt kitűnő reprodukciókkal éreztetnie Szlovenszkó varázsos szépségét. A kolumbuszi utazgatás feltétlenül hitelesebb eredménnyel zárult volna, ha szerzője nem olyan egyoldalú és elfogulatlanabban tárgyal olyan kérdéseket, melyekben elkerülhetetlen a politika.

A szerző kedélyeskedő hangja egy fejezetoen, ahol a magyar nyelv nehézségeiről, a szóképzésnek különösségéről van szó, már egyenesen ízetlen. Elhisszük, hogy a szerző nem kíván jobban elmélyedni és bővebb tanulmányokat folytatni, mert talán egy emberöltő sem elég, hogy idegen megtanulja tökéletesen. Nem is kívánjuk a felesleges próbálkozást, de megkövetelhetjük, hogy aki ítéletet mond, az elfogultság nélkül hallgassa zengését énekben és szóban. A szerző tréfái túl olcsóak, a szellemeskedése pedig izetlen. Az elfogultság és tendencia olyan kirívó, hogy az olvasó elkedvtelenedik, pedig a szerző éppen az érdeklődéskeltést, az újszerűre való utalást tűzte ki főfeladatául, amit az Ilyen komolytalan élcelődéssel megakaszt.

A kötet képanyaga az idegenforgalmi propaganda szempontjából is értékes, a válogatás műértő szemre vall. A kommentáló szöveg a legrokonszenvesebb ott, ahol a szerző kötöttségek és úgyszólván szempontok nélkül irhát, ahoi elhagyhatja a valóságok síkját és a mondáknak és legendáknak világába elmerülhet. Adomázó hangja elveszti a kedélyeskedés bántó mellékzőagéit, a divatos útirajz hójában megérezni a költőt, aki a feledés homályából szerencsés kézzel kiemel egy-egy elveszettnek hitt mondát, egy alig Ismert legendát.