Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Marék Antal irodalmi szemléje. Darkó István: Égő csipkebokor

szerű, sokhelyütt valószínűtlen történések töltik ki. A fantázia, amely ott dolgozik az író élményei mögött, egyszeribe megváltoztatja a valóság formáit, tényeit s a maga szertelensége számára szorít helyet. Meg kell vallanunk azonban, hogy ezek a történetek valószínűtlenségük ellenére is érdekesek s így megmagyarázzák az író népszerűségét a volt koronázó városban fekvő szűkebb pátriájában. A képzelet világában oly otthonosan mozog, a történetek hihetetlen fordulatai ellenére is megtelnek a valóságos élet színeivel és hangulataival s ezáltal az olvasó meggyőződése ellenére elhihetőkké válnak. Természetesen ehhez már külön tehetség kell, határtalan meggyőző erő s a képzelt históriába való teljes beleélés.

A novellák történetének középpontjában mindenütt az író én-je áll. Megható ez a szubjektív hangulat, amellyel 3ankovich belekapcsolódik történeteibe. A múlt hagyományaiban gyökerező etikai felfogás s egy békés világra való emlékezés vergődik halálrasebzetten riasztó jelenségek s valóságok közepette. Az író megretten minden olyan eseménytől, amely a világháború borzalmaira emlékeztet vagy egy új világháború eshetőségeit hordja végzetesen magában. Két szerető szívet tör össze, gyenge asszonyt tesz gyilkossá, mert a szeretett férj mérges, egész csapatokat védhetetlenül elpusztító gáztalálmányát akarja értékesíteni. (A bűnügy.) A háború lett az író végzetes élménye, úgyszólva minden novellájának témája innen indul el és sajátságos körforgással oda tér vissza.

Az a magyarság, amely ezekben az európai horizontú novellákban felfénylik, fájó, szent s büszke magyarság... én is magyar vagyok,, — mutatkozik be a két franciának a vonaton s fájdalmas tiltakozás szakad ki belőle amazok tájékozatlanságának hallatára. (Défense de furnér). Frangais? — Nem. Magyar — kérdően Afrikában, a pálmák alatt. (Féllábú emberek.) Mintha ismerné Magyarországot? Én ne ismerném — mondja a kalotaszegi gyökértelen árva testvér Bécsben. (A hangok temetője.) Igen — nem sírtam, mert magyar vagyok... — mondja a gyerek, akit elüt az autó. (Le soldat inconnu.)

A fantázia formáló keze alatt mindig eltorzul a valóságos élet. A belőle mert élmény úgy igazi s maradandó, ha az író élethű fotográfiát készít róla. (Egy napra.) Sajátságos, hogy Jankovich filozofikus hangokat éppen a valóság magyarázatára üt meg, ellenben nem gondolkodik sokat ott, ahol a képzelet formálja az anyagot. Irodalmának a fantá