Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Kenedy Erzsébet: A parittya

vasta az írást, mely szerint Kovács Vincét a februári transzportba osztották be.

Nem szólt az öreg semmit. Majd az írásra, majd a fiára nézett. Bejött az assizony is. Kenyeret hozott a kamrából és nagy késsel keresztet jelölt rajta. Aztán felszegte és nagy karéjokat vágott belőle. Az asztalon friss kolbászos bableves párolgott. Kati a tányérokat nyújtotta és az asszony nagy merítőkanállal osztott.

„Anyám, Franciába megyek, itt az írás róla. Vagytok itthon elegen erre a pár holdra. Megyek pénzt keresni és ha jól megy sorom, még talán ott is maradok."

Mialatt beszélt nem nézett sem Katira, sem Gusztira.

Az öregek kérdőn néztek egymásra. A jómódú paraszt kapzsiságában bensőleg örültek az új kereseti kilátásnak. Kati és Guszti hallgattak. Elég öreg vagy már Fiam, hogy a magad esze szerint járj", szólalt meg kis idő múlva az öreg. Keresztet vetett és vacsorához ült. Utána a többiek. A tányérba nézve, lehajtott fejjel ettek.

Vacsora után az öreg pipára gyújtott, Guszti szótlanul kiment az istállóba. Az asszonyok elmosogattak és a ház csendbe és sötétségbe borult . . .

Február első napjaiban huszadmagával elindult Vince falujából.

Megcsókolta apját, anyját. Gusztival békésen kezet fogott és a síró Katival is. „Majd már csak akkor irok, ha jól megy sorom . . . addig levelet ne várjatok tőlem. Isten áldjon!"

. . .0 is adott cserébe valamit azért a parittyával kilőtt szemért . . ..