Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-06-01 / 6. szám - Szabolcsi Erzsébet: Fáradt esti dal (vers)
SZABOLCSI ERZSÉBET: FÁRADT ESTI DAL Nem játszom többé nagy szavakkal És problémáim sincsenek; Eícsöndesedtem, mint futástól, Vagy játéktól fáradt gyerek. Ügy érzem, hogy közéig az este, Mert minden lassan szürke lett. Nincs tartalom, se kedv, se lélek És minden csak egy sziluett. Most minden sima, tiszta, csendes, S az élet tőlem messze van, Nem érdekel a harc, a vígság, Nincs könny és nem kell az arany. Nincs törvény, nem vonz a titok már, Nem rejt csodát a messziség, Az Istent többé nem találom, S csak üres boltozat az ég. Becsület, hűség, kötelesség: Belátás lett és kényelem. A szerelemből megszokás lett. S a halál már nem félelem ... Legjobb feküdni néma csendben, Míg feljönnek a csillagok, S érezni hunyó öntudattal, Hogy halálos fáradt vagyok..
