Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Pongrácz Kálmán: Péterke

sák az urak, hogy nem kell nekik a kenyerük ... most megmutatja nekik!

Péterke futott, de ő megállt. Egy szempillanat alatt belátta, hogy nem éri utói, a lábai nagyon inogtak, de azért „szárazon" nem akarta elengedni a kölyköt. Gyorsan körülnézett, hogy mit hajíthat utána. Mellette feküdt a kalapács. Lehajolt, aztán messze ívben kilökte a kezéből Péterke után.

Péterke leesett a homokba. Pár mozdulatot tett a lábával, hogy felálljon, de hirtelen elcsendesedett. Lefeküdt a fekete földre, okos kis feje is lassan elhanyatlott.

Kőműves István először kiabált, aztán egy pillanat alatt kijózanodott. Tyű az istenfáját, rosszul dobta azt a kalapácsot... nem is akarta tulajdonképen, de a harag ... meg kicsúszott a kezéből is ...

Letérdelt Péterke mellé és megrázta. Ne játsz mán te! Hallod! Péter! — Péterke nem mozdult. Megkínzott, meggyötört teste végre megpihent. Csak a fején félrecsuszott huszársipka alól futott le egy vékony, kis piros vádoló ér a szőke tarkóján — ahol eltalálta a kalapács...