Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Zerdahelyi József: Életkeresők

szerű, természetes és takaró nélküli volt. Valóság. Igaz.

Hónapok múltak el a nagy forduló óta és ma beszélt először arról, ami előtte volt. Tudott beszélni róla, könnyen, szaladó szóval.

Nem szakadt meg a szive.

*

és múlott felettük az idő szakadatlan.

4.

Megint este lett egyszer. Bergen a könyvére hajolt, dolgozott. A munka mélyen belenyúlt az éjszakába és a pontos számok mereven sorakoztak fel mind több és többen. Csak úgy, mint máskor. Ma este már harmadszor támadt benne valami köd és a lázas üldözése a tudásnak elakadt tőle. A köd a szive tájáról szállott, megtelepedett a homlokán; valami nyugtalanságtól párázott és feszítette a mellét. Sűrűn szedte a szoba savanyúszagú levegőjét, megvetett rozoga ágyára ült, a tenyerébe hajlott a feje és szőke nagy ihajaahomlókára hullott. Szemében láng világított és belső harc tükrözött.

A munka árván hallgatott.

Hirtelen szakadt ki belőle a kiáltás: — Mária, Mária, — rekedten bomlott ki a szó belőle, — gyere ide, ide hozzám!

Valami mozgás hallatszott és a keskeny mellékajtón belépett a lány. Kisimította az álmot és melegen tekintett a két szeme.

— Még

mindig nem alszol?

— Gyere

ide, Mária, ide, ide mellém, ülj mellém, szorosan, mondani akarok valamit. így, a kezedet add ide, az én kezembe, én mondani akarok valamit... én nem bírom tovább, muszáj megmondani.

Mária engedelmeskedett. Szorosan melléje ült. Vékony hálóingén átsütött ágymeleg teste.