Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Zerdahelyi József: Életkeresők

2ERDAHELYI JÓZSEF:

ÉLETKE RESÖK.

1.

Gondolataiiba roskadtan árnyék módjára húzódott a falak mentén.

Hazatartott.

A szűk uccán valami köd kerített udvart a ritka gázlámpák sovány lángja köré. Kétoldalt ódon házak meredezték kopottan, szürkén, árván. A nagy milliós város magja volt ez. Régi mesterek kezének nyoma látszott az ablakok felett, a kapubejárókon. Régi emberek gyönyörűségére épültek. Régen büszke polgárok jártak ki és be rajtuk, Azóta lángibaborult a világ. A régi emberek megbújtak a régi házakban. Az új emberek körülrakták a romantika kormos fészkét a realitások házaival, uccáival, tereivel. Egyenes vonalakat húztak a széles mezőkön és az ég felé. Beton és vas és acélvázak emelkedtek rettentő iramban és nagy üvegtáblák nyitották meg az emberek intim életét a világnak. Az élet miszticus varázsa meghalt, a szerelem ebben az új földiben nem verhetett gyökeret és az ember lélektelenül küzdött, verejtékezett a sovány kenyérért, vagy lihegve vágtatott az autón, a repülőgépen az arany halom után és szertelenül kereste a mindenfajta mámort. A pénz mámorát, a vér mámorát és részegre itta magát a lélektelen derűvel.

Ö messze szakadt ettől az új viliágtól. Benne se volt. Egyedül maradt most is egészen, mert nem tartozott a régi emberekhez sem. Akkor is, régen is a magára maradó ember volt. Olyan utón járt, ahol senkivel nem találkozott. Azért nem is ütközött össze. Ezért sűríthette zavartalantól külön célok felé a szellemét. És szenvedélyes lélekéhséggel vetette magát a maga külön világa, a természet nagy titkainak kutatására.