Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Színház

ja. Benne, mint annyiszor már az emberi lét tartama alatt a durván nyers erő győzedelmeskedik a szellem felett. Be reze li a mai torz életet mutatja be egy keserűen mulatságos groteszk színjátékban.

A világ mai „testi" erőseinek a hatalomért való durva harcát látjuk. A legyőzött szellemmel már csak mint az ádáz erőküzdelmek gyáván-félszeg nézőjével találkozunk, vagy úgy, hogy minden feltétel nélkül, rabszolgamódra kiszolgálja legyőzőjét.

Nem a ma élethű fényképe-e ez? Nézzünk csak szét a világban. Az erő trónokat emel magának és a hatalom szavával parancsnokol, —élet és halál felett. Hogyan vesztette el fölényét a szellemiség? A fehér ember szellemisége önmagának lett áldozata. önmagával való szélmalom harcában olyan halálosan kifáradt, hogy az új Sámsonok egyetlen ökölütésétől harcképtelenné válik.

Bérezel i groteszk játékán a szerelem válsága is végigvonul. Delila Róbertnél, a szellemi rabszolgánál kénytelen keresni az érzési szerelmet, — Sámson erejét nem akarja megtörni — és így Sámsontól várja a lelki kielégülést. Nem lehet más sorsa, fel kell őrlődnie a torz erő és az erőtlen szellem között.

Hiánytalan költői ténykedés a darab harmadik felvonása. A szellemrabszolgák forradalma. Misztikusan szimbolikus kép, mikor a lázongó szellemiség megalkotja új himnuszát. A szellemrabszolgák kórusa zsolozsmás imába rakja az A.B.C. minden betűjét.

A negyedik felvonásban a szellem legyőzője Sámson mégis elveszti erejét, mert Delila szavára magába akarja fogadni a szellemet. Elveszti erejét és saját fegyverével, ököllel ütik ki a jövendő „ringjéből". A szellem lázadozó katonája, Róbert is elbukik. Velük együtt Delila is.

Sámson és Delila mai dráma annál is inkább, mert ahogy a mai erő és szellem harcának nem láthatjuk a megoldását, ugyanígy hiába < keresünk Sámson és Delilában is szabályos drámai megoldást.

B erezel i drámája nemcsak megoldatlansága miatt ütközik a hitelesnek elismert dramaturgiai szabályokkal, hanem drámai felépítésében, szerkezeti beosztásában is. Úgy tetszik, mintha vitát kezdett volna a lefektetett drámai alapszabályokkal. Nem akarjuk ezt a vitát az ő javára eldönteni azzal, ha megállapítjuk, hogy helyenként eléri azt a költői magaslatot, ami a már az örök drámatörvény szerin is költői kiteljesülést és a művészi élmény megvalósulását jelenti.

Az a fiatal iró, aki színpadon idáig eljut, ha követett is el hibákat teljes jogot nyert a színpadhoz. Helyet kell neki adni, hogy bebizo-