Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Kritika - Egri Viktor: Szabó Béla: Ezra elindul
^ázi ágyat, melyben egy éjszaka szívszaggató félelmek között meglátja a halált. A halálhoz nem illenek színek, mondja az Utóhangban. Megdöbbent ez a jelzőtlen állítás. Davos és a Tátra: a két állomás, ezek adják az utolsó versek keserű zamatját es a vigasz sovány: hátha mégis világítottál másoknak a sötétben, mint egy kis szentjánosbogár. Ennyire szerény csak az igazi költő lehet. És csak egy igazi költő csendítheti fel ilyen tisztán a léleknek ezt az időálló, örök muzsikáját. Egri Viktor Szabó Béla: EZRA ELINDUL. — Regény. — A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság kiadása, Pozsony. Szabó Béla, a kincses és érett szegénység költője, regénynek nevezi kétkötetes munkáját, de már az első fejezetek után tisztában vagyunk azzal, hogy életrajzot, Ezra hősében a költő elindulását kapjuk tagadhatatlanul érdekes és ha nem is mindig vonzó, mégis figyelmet érdemlő vallomások formájában. Müller Ezra, a nagymihályi zsidófiú, sok nyomorúságon, közönyön, piszkon, családja megtagadásán átvergődve, sok hittel, majd megtépázva, hitetlenül is a szabadulást keresi a kisváros ghettójából és egy igazi emberiességnek megtartó szépségeit, az útat az élet egyszerű igazságai felé. Nagyjában, egy mondatba sűrítve, ez volna Szabó ’Béla önvallomásszerű regényének tartalma. A boldogtalan gyermekkor, ami eddig is költészetének tengelye volt, erős s olykor harsogó színfoltokban vetül fel. agadhatatlanul valami egészen újat kapunk, egy kisváros ghettóvilágát, a szlovenszkói tájnak eleddig be nem muta(Ott szigetjét, földünknek egy ismert, de megíratlanul maradt darabját. Érezzük, hogy ez a világ ugyanolyan érdekes, mint például a Csallóköz vagy a Szepesség, mely szintén nem kapta meg még igazi epikusát. Ennek a különös ghettóvilágnak alakjai a nagy zsargonírók tépettlelkű, vitkozó, az igazság fényességeit kereső hőseire emlékeztt tnek és ebben az összehasonlításban a szárnyát próbálgató szlovenszkói író hátrányos helyzetbe kerül. Szabó Béla emberlátása és világérzése még nem olyan kiforrott, hogy súlyos mondanivalójával megbirkózhatott volna. Regénye epizódjaiban sokszor rokonszenves, egészében visszás ér-
