Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Incze Béla: Kisebbségi életünk alakulása

INCZE BÉLA: KISEBBSÉGI ÉLETÜNK ALAKULÁSA Szvatkó Pál a Nyugat februári számában gondolatkeltő írásban mondja el, hogy az 1918 októberét követő idők vál­tozásai milyen élményt jelentettek számára és mint válto­zott meg lelkületében ő maga is és vele együtt Szlovensz­­kó egész magyar ifjúsága, — azok is akiknél a változás nem vált tudatossá, mint nála, — mert mindannyian végig­mentünk az átalakulás útján és ugyanúgy függött hitünk (vagy annak múlása) attól ami történt, mint az ő hite. Megváltozott körülöttünk a világ és mi is megváltoztunk. Ami annyira nagy és hatalmas volt, a Monarchia, Magyar­ország, ezek az öröknek és változhatatlannak tartott való­ságok és egészek megszűntek vagy átalakultak, most pe­dig tizenhét év után ebben a megváltozott világban va­gyunk mi szlovenszkói magyarok megváltozott magyarok. Valamilyenek lettünk az idők behatására. Másak, mint amilyenek voltunk s azért, hogy másak legyünk, semmit sem kellett tennünk. Mint matéria változtunk különböző ha­tásoknak kitetten. Mindvégig semmit sem akartunk, egyet­len tudatos törekvésünk sem volt, amely a változás ezen útján egy lépésünket is irányította volna, sőt ellenszegülé­sek és gátemelések akartak ott tartani minket, ahol 1918-ban voltunk. Hogy az arculatunk megváltozott az nem tudatos törekvésünk eredménye. Ilyenek lettünk. Elvesztettük a dol­gok örökkévalóságában hitünket, mert összeomlottak azok a valóságok, amelyeket öröknek hittünk; madártávlat helyett ma békatávlatból szemléljük a világot, mert elsőrendű nemzetből másodrendűvé lettünk; társadalmi szemléletünk is megváltozott, mert államunk szemlélete demokratikus; a háromméretű világból átcsúsztunk a két­­méretűbe, amelyben már nincsen fent és lent, legföl­jebb jobb és bal, mert elszegényedtünk és már nem látunk olyan nagy különbséget ember és ember között mint azelőtt, mert mindannyiunkat közös sors gyötör. Átalakultunk, de ebben az átalakulásban nem volt sem­mi tudatos sem. Helyzetünket 1918-ban senki sem ösmerte fel s utunk irányát teljes bizonyossággal még ma sem ős­in érjük. Szvatkó a változások után felteszi a kérdést: „mivégre va­gyunk a világon?... tudni kívánjuk, mi az értelme az egésznek, miért ragaszkodunk nemzetünkhöz, mit várhatunk a sorstól, mi az utunk és célunk." Végső felelete pedig ez:

Next

/
Thumbnails
Contents