Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Dallos István: A halálhír
kintetes Törvényszék! Egy megviselt, sokat szenvedett ember áll bírái előtt. Áldozata lettem egy hajszának, sokat gyötrődtem. Mikor visszatértem a társadalomba, revolverrel támadt rám az az ember, aki kevésnek tartotta a bíróság büntetését, aki ügyesen megfont hurokkal a börtönbe taszított, mert nem tudott megzsarolni. Most már az életemre tört. Puszta kézzel védekeztem a fegyveres merénylet ellen, önvédelemből tettem."... Nincs bíróság, mely elitélhetné. Fel fogják menteni, mert ez az eset úgy fog festeni, mint a jogos önvédelem iskolapéldája. Elővette cigarettatárcáját és kivett egy cigarettát. A fellobbanó gyufa lángjában Kovács Bandi vigyorgó képét látta. így vigyorgott a nyomorult, amikor a bíróság ítéletét felolvasták. így vigyorgott, amikor a fogházőr elvezette a tárgyalóteremből. Tisztán emlékszik, hogy a mellette álló kollegájának valamit a fülébe súgott nevetve. Bizonyára azzal dicsekedett, hogy ez az ő műve volt. Most azonban elérkezett az ő ideje és Kovács Bandi nem fog vigyorogni többé. Szobalány lépett a szobába és csendesen betette maga után az ajtót. — Nagyságos úr — mondotta halkan — Gyurka állapota nem javul. Ismét felszökött a láza. Elmehetek az orvosért? Kákái felriadt. — Hagyja csak, majd magam szaladok érte. Maradjon a gyerek mellett és vigyázzon. Felkapta a kalapját és elrohant... Kovács Bandi, amint felvette az utolsó telefonjelentést lapja számára, az anyagot menten elküldte a nyomdába. Ma ismét kemény éjszakája volt. Fáradtnak érezte magát, még sem gondolhatott a hazamenetelre. Hatkor találkozik a detektivfelügyelővel. A jelek szerint hurokra kerülnek a pénzhamisítók. A nyomozást ő terelte helyes irányba és ott akar lenni a riportanyag megszületésénél. Kolumnás cikkben fog beszámolni minden részletről. Elővette az óráját. Fél négyet