Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Dallos István: A halálhír
torpant a kivilágított perron előtt. Keresztülvágta magát a tömegen és egy taxiba ugrott. A reggeli beretválkozásnál az éles penge megremegett a kezében. Arra gondolt, hogy Kovács nyakát egyetlen nyisszantással lenne képes keresztülimetszeni... Csalt! Szenvedett! Mindez rendben van! De mi köze volt a dologhoz Kovácsnak. Jött volna hozzá, mondta volna, hogy pénzt alkar a nyomorult. Adott volna akár annyit, mint a két évi riporteri fizetése. Kovács azonban alattomosan támadta meg. Börtönbe juttatta és ezért lakolnli fog. Eleinte fantasztikus halálinemekre gondolt, de valamennyi terv keresztülvihetetilennek látszott. Visszaemlékezett arra, hogy az első terve az volt, hogy a temető halottasházában egy hullába szúr egy tűt és azzal fogja megkarcolni Kovácsot, mintha véletlenül történt volna. A kis karc nem fog veszélyesnek látszani, mire pedig elmérgesedik a seb, Kovács is menthetetlen lesz. Szinte naponta új tervet eszelt ki a két esztendő alatt és valamennyit elvetette. Most itthon van és minden percben találkozhat Kováccsal. Azt elhatározta, hogy végez vele, de miként hajtsa végre a bosszút!? Legegyszerűbbnek az látszott, hogy meglesi és lepattantja. Ettől a gondolattól azonban visszarettent, mert a gyanú nyílván ráterelődne és nem tudná tisztázni magát. Életfogytiglani fegyház várna rá, — vagy talán az akasztóifa. A gondolatra végigfutott rajta a hideg. Nem! Nem, ezt nem. Pillantása a tükörre esett. Megrémült a saját arcától. Szinte a felismerhetetlenségig volt eltorzulva. A düh vagy a félelem okozta? Amikor pedig az öklére tévedt a pillantása, hirtelen megváltozott. Feiújjongott és a vér a fejébe szaladt. Hogy lehet, hogy eddig nem gondolt erre az eshetőségre? Hiszen Kovács vézna, cingár kölyök, elég lesz egy jól irányzott ha