Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Szíjj Ferenc: Az ötödik gyermek

sem annak a sok pénznek és munkának, amit beléjök ölt a gazdájuk.

íme, négy év óta dolgoznak már velők és még sincs semmi láttatja. Minden évben végigmossa a Duna az egész szigetet. Nem érdemes itt szőllőlugost csinálni, virágokat s dísznövényeiket ültetni, nem való ez a hely másra, csak pulutyka, meg salátatermesztésre,

Jókay uram arra az elhatározásra jutott, hogy eladja a kerteket, mielőtt újabb költséget vetne beléjök. Nem is az ő kívánsága volt a kert, hanem a feleségéé. Neki inkább óhajtása lett volna házat szerezni. A saját ház adja az igazi otthont.

Csakhogy ez nem megy ám olyan 'könnyen. A jó helyen levő, jó karban álló házat senkisem adja ki a kezéből s a fiák, lányok is megosztoznak rajta szépen a szülők halálakor. Amit könnyen eresztenek idegen kézre, az meg neki nem kedvére való. Az ősi ház ott a Kaytorutcában, amit még az ősapa, az első nemes Jókay szerzett, az özvegy kezén maradt s az osztozkodásnál a második férj, Kazay András javára esett, annak utódaira szállt. Azt már nem lelhet visszaszerezni.

Most van egy eladó ház, amit szívesen megvenne. Nagy telke van, sok szobás épülettel. A régi iskolaház ez, a Mester utcáiban. Ismeri jól, mert huszonnyolc évvel ezelőtt, tizennégy éves korában abban az épületben kezdte meg a latin iskolát. Az új iskola, a Collegium akkor még csak épülőben volt, a másii-k év őszén kedődött meg benne a tanítás.

Amíg Jókay uram ezeken tűnődve elhagyta bosszúsan a kertet, a nagy Duna felől kiabálás, tülkölés lármája ütötte meg a fülét. Olyan hangok, mint amikor lovakat bíztatnak valami nagy teher megindítására, önkéntelenül a keresztútra fordult és hamarosan kijutott a sziget nagydunai partjára.

Alkonyaira járt már az idő. A röpülő híd pihent, a révészek már beszüntették a Dunán való közlekedést,