Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Magyar Kató: Az igazság szája

lag nehéz és sokszor nem kívánt pólyásoikat. Állítólag egy nagy tóból halászta ki őket. Egy addig ismeretlen, kövér, táskás hölgy s az anya véletlenül otthon voltak. Mi rettenetesen izgultunk és szerettük volna látni a gólyát, amint hosszú csőrével bekopogtat az ablakon, de azzal ijesztgettek minket, hogy ifülöncsip és visszavisz a tóba.

Nevelőink rádöbbentek, hogy kicsit elsiették az Igazság bemutatását. Az iskolában azután megindult a Hazugság lavinája, — kezdve a megcenzurázott klaszszikusoktól, a történelmen át, — egészen az erkölcstanig. Az Igazságnak már csak egyetlen terepe maradt: a imathematika. A kétszer kettő négy, iránytűnket ezzel a száraz alappal fordították a filozófia felé is.

Az Iskola felelőtlenül hirdette: „Jóknak, nemeseknek, igazakak kell lennünk, hogy helyünket méltóképen állhassuk meg az életben!"

Az iskola megbukott! Mert, amint kikerültünk, visszájáról láttuk meg a világot. Az illemtan lecsiszolta könyökünket, kinyitotta dacos, gyerekes öklünket s mi ott álltunk a kétszer kettő néggyel, a csonka klasszikusokkal és sután, bután kerestük azt a helyet, melyet nekünk méltóképen kell majd betöltenünk. De mire mi „éretten", kezünkben az Igazság pallosával jelentkeztünk, kisült, hogy hely, az aztán nincs, igazán nincs s hogy a lángoló pallos helyett — könyökre van szükség.

Megismerkedtünk a filozófia különböző megnyilvánulásaival, a politikával s az — izmusok mindenféle fajtájával, melyek állítólag mind-mind a Nagybetűs Igazság szolgálatában állanak, — és rájöttünk arra, hogy pro és kontra vélemények, elvek — egyaránt kisajátíthatják az Igazságot és, hogy akár jobbra, akár balra nézünk, — mindenütt ott találjuk. Pedig úgy tudtuk, hogy valahol a középen kellene lennie, keményen, eltántoríthatatlanul, szuverénül. Ehelyett azt láttuk, hogy zsebben hordható, mindig kéznél levő,