Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Szombathy Viktor: Az előszoba küszöbén

Mi voltunk a hajótörött nemzedék. Délelőttönként az iskolai pádon dűltünk végig, nem szégyeltük az álmosságot, kérkedtünk vele. Álmos, badar feleleteket adtunk a kukoricaliszten megsoványodott tanároknak, délután pedig kézigránáttal ha jigá lóztunk a káposztaföldek mellett s fekete, károgó varjakra lövöldöztünk. Véresen bukdácsoltak a madarak.

A közvélemény szerint mi voltunk a 'legmegbízhatóbbak, diákok. A fáradt öregek inkább a meleg kaszinói kályha mellett iddogálták a forralt bort s kártyáztak a rendőrkapitánnyal, aki szédítő összegeket nyert, hogy másnap ismét elveszítse kettőzve. Cicero, algebra, gömbháromszög és Pázmány Péter csak ködösen élteik bennünk, némelyikünk megpróbálta ugyan, hogy a zűrzavaros éjjelen bagolykodjon s algebrapéldát oldjon meg, de kinevették a többiek s abba kellett hagyni a hiábavaló erőfeszítést. A tanulás kötelessége kizárólag az osztály gyönge s lenézett tagjaira maradt.

Hát ott feküdtünk a kétórai cirkálás után a szalmazsákokon, tompult aggyal, benne úszván a végtelen semmiben s csak a vaskályhát bámultuk, amely pirosán izzott és sercegve égette a nedves cipőtalpat. Nevettünk s nem szóltunk a cipőtalp horkoló gazdájának. A kegyetlen idők madarai bennünk is fészket vetettek. Tompa és bódult órákat feküdtünk a kályha mellett, szuszogva és suttogva. A cifra vaskályha a mondabeli Szigfridre emlékeztetett bennünket s fegyvertársat láttunk a germán vasipar nyolcvanesztendős maradványában.

Néha be-betoppant egy jégcsapos alak, végigdobta magát a szalmazsákon a sötétségben s nagyokat nyögött. Időnkint harcias legényke botlott be izzadt izgalommal az ajtón és elhörrentette magát:

— Üj őrség! Fegyverbe! Lövöldözés a pokorágyi kapunál ...