Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Tersánszky J. Jenő: A mintaalkalmazott
gyelem ellen, hanem kényszerűség. Harmincöt rendelés legépelése hivatalos időn jóval túl tartott fehérr jó géppapírom is a tegnap. Hát még sárga papíron* El se végezhette volna éjfélig. Dehát ezt megértetni Sármány úrral, a dühös főnökkel? Sármány úr a fehér papírra gépelt rendeléseket rázta öklében a plafonnak és úgy üvöltözött szegény Jucikéra: — Mi címen, mi jogon mer nekem ekkora kárt csinálni, hogy a drága papíromat pocsékolja rendelésekre? — De nem végezhettem volna el a rossz papíron az összes rendelést, főnök úr! Tessék az egyszer megbocsátani! — kérlelte, csillapította Sármány úr bősz haragját Jucika: — Időn túl dolgoztam így is. és ha kárt csináltam, tessék a fehér papír ára különbözetét levonni a fizetésemből. — Nem erről a pár fillérről van szó! — ordította Sármány úr: Tudja azt maga. Hanem az elvről, az iroda iránti hűségről van szó. Már nem első eset, hogy észrevettem, micsoda indolenciával, hanyagsággal dolgozik a cégnek. így akarja, hogy véglegesíttessem magát a részvénytársasággal?... Hát talán ezek után maga is belátja, hogy ezt nem tehetem! Ma jár le a próbaideje. Megválunk egymástól, kedvesem!... ★ Én az írógépnél kopogva jől hallottam ezt a párbeszédet. És hiába! Az emberi alaptermészet aljas! Ahelyett, hogy Jucika igaztalan megikínzásán háborogtam, vagy szánakoztam volna, föltörő röhögésemmel küzködtem. Mert az ilyen műfelháborodás a Sármány úr részéről, amivel például most Jucikénak rontott, olyan csodálatos színészi teljesítmény, hogy -s oh sem bírom megáldani kacagás nélkül ezt. Már tudtam, mi következik. Sármány úr most föltételes hangot vesz és ezeket mondja:
