Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Herceg János: Bolond a nagyvárosban

pedig emberek ültek, fiatalok és öregek, mind rongyosak és szakállasok voltak, s ott gubbasztottak a falax tövében, mint az azott madarak. Jókedvűek voltak, kártyáztak és énekeltek, de én csak a Rozira gondoltam s ott álltam a vasrácsba fogódzva és néztem 'ki a sötétbe, ahol semmit se láttam. Vártam, hogy majd mégis csak eljön a Rozi az ajtóhoz, vártam, hogy kiáltson, néztem a sötétbe és vártam és vártam és arra gondoltam, hogy mi lesz, ha fölfázik a nagy hasával, mi lesz, ha nem látom többé. Mert most már úgy szerettem a Rozit, mint a harmonikámat, talán még annál is jobban és eszembe jutott az az éccaka, amikor a Rozi bejött a szobáimba ott a szállodában és én muzsikáltam neki, ő meg nézett. Eszembe jutott az egész, ami a Rozival volt meg velem és csak meresztettem a szememet a sötétbe, a feketeségbe és nyújtogattam a kezemet a rácson át, hátha elérem a Rozit valahol, de nem volt ő sehol, a kezem nem fogott semmit, a szemem nem látott semmit, s akkor éreztem, hogy sírok. Lassan elmentem az ajtóból, s leültem en is a falak tövébe és néztem az emberek kártyáit, amiken piros meg zöld királyok voita<-