Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Földes György: A virtus
— No hát csak kösse a sraglához, aztán üljön ide mellém! Nem sietős az utam! Legalább tovább látom ezt a jó, kedves állatot! Csak ótán jól bánjon vele, mert ahoz szokott! A kocsma előtt valami igazítani való akadt a szerszámon. Ha már ott voltak, a botos beinvitálta egy kis áldomásra. Vendel kérette magát, de nem sokáig. A fő a becsület. Azt meg kell menteni, ha törik, ha szakad! Az á I dóm ás-fé Ili tért csak úgy állva itták meg. A botos már indult is. — Hát csak menjen, Isten hírével! Én még itt maradok! Hozatott még egy félíitert. Beült a legbelső sarokba. Alig kóstolta meg, máris dalolni kezdett. A két lova takaratlanul, kocsis nélkül kint az országúton. Jöttek a vásárosok. Mentek is tovább. Fél óra múlva már Doborgazon volt a hír: Méri Vendel a tejfalusi kocsmában iszik! A két ló csak állt, váltogatta a lábalt, behunyt szemmel lógatta a fejét. Jött az autóbusz, nagyot dudált a fülükbe. A sárga fölébredt álmodozásából, s mozdult egyet. A szürke is elindult csendesen. Aztán szépen beleálltak a kocsisorba és csendes ügetéssel hazakocogtak. A kocsmáros odaszaladt a félliter bor mellett olyan nagy hangon daloló vendégéhez. — Hallja! A lovai elfutottak! Fizessen és menjen! — Hadd fussanak! Majd hazatalálnak! Még egy féllitert! — Magának nem adok, mert már részeg! — Az se baj! Elindult hazafelé, gyalogszerben. De vigyázott, hogy csak alkonyaikor érjen haza. Dülöngve énekelte végig a falut.
