Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Sebesi Ernő: Bölcs a kisvárosban
a kezével, úgy tett, mintha még csak most magyarázná ki magát. — Na hát, most egyelőre itt marad — intézkedett a fogalmazó és ezzel elvágta a további filozofálás fonalát. — És a gyerekek, azok mit csinálnak nélkülem? — hördült fel Varholy. — Már csak azért se maradhatok!! — Dehogy is nem, kérem maga itt marad most tizennégy napig, egy külön cellában, mert megzavarta a miniszter úrnak az ünnepélyes fogadtatását — adta meg a végleges felvilágosítást a fogalmazó. — Én a miniszter úrat? — És úgy hüledezett, hogy a fogalmazó megint sajnálni kezdte. — Persze! Maga miatt bomlott fel a rend— Főkapitány úr kérem, én nem telhetek róla, hogy a gyerekek megörültek nekem, hogy nekem sokkal jobban önültek, mint a miniszter úrnak, hogy nekem több izéim volt, mint a miniszter úrnak. — A fogalmazót nagyon bosszantotta, hogy Varholy őt most előléptette, de még se tudott rá haragudni. — Mi izéje volt magának? — Hát az a ... az a ... amit az előbb tetszett mondani. — Sikere? — No nem bánom, mondjuk úgy. — És boldog, szinte túilvilági fényben úsztak a szemei. A fogalmazó hallgatott. De a hallgatásával igazat adott Varholynak, aki úgy vette az életet, ahogy jött. Maga se tudta, hogy lázadásának a hamuja alatt ott szunnyadt egy meleg, még ki sem hült parázs. A rezignálás!.. • És ez a furcsa bölcs, amikor a fogdába vitte a rendőr, az ajtóból visszafordulva, a fogalmazó felé bökte az utolsó megjegyzést: — Főkapitány úr kérem, ne tessék csodálkozni azokon a gyerekeken.
