Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Dallos Sándor: Színjáték a mezőn
nak, mintha valami tiszta, kedves, most megszületett gyermek gőgicsélést hallana, de nem tudta ellenőrizni ezt, mert látta, hogy a világon mindennek haragos és megzavart a tekintete, az ég komor és a fákban nyoma sincs az előbbi fénynek, zord a szemük és úgy állnak a róka körül, mint nagy, csontos, paraszti bírók. — Mi volt ez? — kérdezte a rókát. — Nem tudom, — felelt az. — Megtámadtalak és valaki rámparancsolt. Valaki erő és én leejtettelek és most azt kelj mondanom: ne haragudj. Soha sem fordult velem ilyen elő. — Csodálatos! — mondta a rigó. — Nem a ház kiáltott, ahová ment az előbbi pár? — A ház? — kérdezte a róka. — Nem tudom. Én nem láttam semmiféle párt. De lehet, hogy a ház kiáltott, vagy a fák, vagy a törvény, vagy az Isten, mert azt érzem, talán az egész világ szétzúzódott volna, ha megöllek. Nem értem, hogy lehet, életemben legalább ezer madarat megöltem és soha nem éreztem ezt. De most biztosra érzem. Valahol valami nagy erő lehet körülöttünk, csak nem lehet látni őt. Nem értem az öszszefüggést, csak mondanom kell: ne haragudj— Csodálatos! — mondta újra a rigó. — Én se értem. De ha már így vagyunk, megkérdeznélek: nem tudod, mi van az egérrel? — Megnézem, — mondta a róka és elment. Perc múlva az egérrel tért vissza, annak nem volt semmi baja se, még nem érte el a vércse. — Én gyorsabb voltam, — mondta a róka szomorúan. — Nagyon nagy a gyakorlatom és én vagyok a legerősebb itt a határban. Állt és zavar volt az arcán és elfordult: szégyelte magát, míg végre megállt a rigó és az egér előtt: — Kérlek, — mondta zavartan, — talán gyertek el mind a kelten hozzám. Téged megsebeztelek, fölszakítottam a hátadat és ki kell gyógyítanom téged.
