Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Színház, film, rádió - Volt egyszer egy asszony. Fendrik Ferenc regényes színműve

jól kiérdemelt kínlódását és a mese szerint szabályos ki­békülést. Meg kell állapíta­ni, hogy az író a darabot já­tékszerűnek írta és csak a színház játszotta azt valóság­szerűnek, — így a többfele­lősség az övé. A darab ren­dezője (játékmestere) Kiss Ferenc népszínművész a javá­ból. Ö a népszínműszabályok értelmében dolgát is jól vé­gezte. Mégis, valószínűen job­ban jártunk volna, ha Né­meth Antal igazgató rendez­te volna a darabot, az ő új színházelmélete szerint — bo­hózatnak. A szereplőket két részre osztjuk; akik pontról­­pontra követték a színpadi utasítást, és akik nem. Egyéni játékkészségükre hallgattak: V a s z a r y Pi ri, Somogyi Erzsi és Makláry Zoltán. Ha a darabot hozzájuk igazod­va rendezik — ami a világ legnagyobb színpadain is be­vett szokás, — a Nemzeti színház ma egy érdekes játékteljesitménnyel lenne gaz­dagabb. Lehot ay Árpád nagyrészt a Falurossza és a Sárgaicsikó „hősei­ből" élt. Tapolczai Gyula pedig hangban és figurában egy rikító-rossz G ö r e Gá­bort „adott". A népszínmű­pártiak közül jók voltak: T. Halmy Margit, Bartos Gyula és Juhász József. VOLT EGYSZER EGY ASSZONY* Fendrik Ferenc regényes szín­műve. Vígszínház. Induló színpadi írót vett műsorára a Vígszínház, be­mutatkozó szerzőt ennél na­gyobb kitüntetés és öröm nem is érhet. Hatalmas lendülést jelenthet ez egy fiatal élet­nek — jövő fakadhat belőle. Ebben az esetben adva van egy világhírű színház és egy ismeretlen vidéki fiatal új­ságíró. A Vígszínház és Fendrik Ferenc. A Víg­színház színpada nemcsak a kezdő, de a beérkezett szer­zőknek is a vágyak csúcsa, míg a Vígszínháznak a Fend­­r i k Ferencek csak sűrűn és leginkább hiába kopogtató érdektelen ismeretlenek. A színház tehát mindig egy nagyszámú kezdő szerzővel áll szemben. (Színházanként,, évenként átlag 30—40 kezdő­szerző és 80—100 darab esik.) Éppen ez a kivételes heiyzet jelenti a színház részére a legteljesebb felelősséget, min­den színpadra kerülő kezdő darabjáért, a kezdőszerző he­lyett is legelsősorban helyt kell állnia. Fendrik Ferenc színműve a Volt egyszer egy asszony ügyes szín­padi munka, dicséretére vál­na jóval gyakorlottabb szer­zőknek is. Alakjai pedig hét­­próbás színpadi alakok. A gazdag-barátok jóvoltából nagyéletet élő gyönyörű „asz­­szony." A tapasztalatlan, de művészhajlamú fiatalember aki kis bankhivatalnok és öz­vegy anyját és kishúgát kell eltartania. A jogait mindig legrosszabbkor érvényesítő,

Next

/
Thumbnails
Contents