Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Muhoray Elemér: Az énekes madár "lelke"
MUHORAY ELEMÉR: AZ ÉNEKES MADÁR „LELKE" A szellemi életet élő európai nemzetek nagyobbára a közös európai-gyökérből táplálták,, táplálják szellemkultúrájukat és ez a nagyjában mesterséges gyökérzet, melynek egyik ágát a latin kultúráig hosszabbították, hosszú évszázadokon át kielégítően el is látta a belőle élőket. Az annakidején európaivá kényszerített magyar hosszú ideig idegenkedett ettől a közös gyökértől, ragaszkodott őskultúrájához, még akkor is, mikor már az európai életformák különben legyőzték. A saját-kultúra feladása később kényszerűnek és természetesnek látszott és így történt, hogy a vezető és foglalkozásuknál fogva könnyebben beolvadó rétegek, az európai kultúrának való behódolásban látták a jövőt. Hogy a harcos és népi rétegnek nem kellett az idegenízű gyökér, azt azzal lehet magyarázni., hogy ösztönösen féltette magát az idegen tengertől, és így csak minderősebben élt benne a saját szellemkultúrához való ragaszkodás. Legbelső tulajdonát és vele együtt életét féltette. Ilyen természeténél fogva talán századokkal előbbre látott. Ez magyarázza azt is, hogy minél gyengébb lett az idegen behatással szemben való ellenállás, minél jobban gyöngült a saját kultúrához való ragaszkodás — az egyik oldalon, annál jobban erősödött ez a másik oldalon. — Végre is, az addig egységes magyar szellemiség kettévált, és az idők folyamán a saját szellemiségért leghívebben kiálló népiréteg teljesen egyedül maradt. Egyedülvalóságában azután teljesen elzárkózott és a legridegebben ellenállt minden beható szándéknak,, de saját kultúráját ugyanilyen szigorúsággal, szinte levegőmentesen zárta magába. így lehetett, hogy a későbbi évszádok kissé felületes, általános-kultúrszemlélete nemlétezőnek tarthatta a sajátos magyar szellemkultúrát. Csak a legutóbbi idők derítették ki, hogy a nép nemcsak elzárta, de tisztán és fejlesztésreképesen meg is őrizte ősi tulajdonát, tulajdonunkat. Az is kitűnt, hogy nemcsak a magyar életben nekijuttatott gépies szerepét teljesítette hősiesen, hanem nagy életteljesítésén túl, a magyar szellemkultúrának legelevenebb szervezete volt és, hogy benne ihletett erővé teljesedett legértékesebb örökünk. Régi szellemnagyjaink között már nem egy akadt, aki mert kereste, rátalált erre a „forrásra" és onnan gazdagította magát, de az összességből ezideig hiányzott a felis-