Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Szitnyai Zoltán: Álom a pusztán

— Hogy

itt minden milyen gyönyörű, istenien szép! — lelkendezett Anna.

Gési jóleső en mosolygott:

— A

szép még csak azután fog következni, ha bejárjuk a pusztát; az erdőt, a majort... Előbb azonban mossák le magukról a port.

Előzékeny mozdulattal maga elé bocsájtotta őket és beléptek a lakásba. Az oly váratlanul érintette Annát, hiogy egy pillanatra megtorpant a küszöbön. A főidőn neszfogó szőnyegek, kis asztal körül óriás fotelek, a falak mentén könyvékkel zsúfolt, mennyezetig érő állványok, akár csak a (híres írók otthonának a lapokból jól ismert képein.

— Hát

magia olvasni is szokott? — kiáltott fel Anna akaratlanul és nyomban elpirult utána.

A férj korholóan csóválta a fejét, Gésinek egy pillanatra el sötétedett az arca:

— A

parasztnak sokát ikelili «olvasnia, asszonyom, mert ezer évig semmit sem tanulhatott.

Anna zavartan mentege tőd zött s mintha jóvá akarná tenni előbbi kijelentését, túlzott lelkesedéssel mutatott a falon lógó subára, amint áthaladtak a folyosón:

— Gyönyörű!

Akár női bunda is lehetne.

Gési szó nélkül leakasztotta és Annára terítette a subát, mire az egyszerre eltűnt a búzaszínű szőrkupacban s amiint mozdulni akart, vékony bokáiban megingott alatta.

— Úgy-ie

kissé súlyos lenne bundának? — mosolygott Gési.

Aztán magára dobta« a subát és két karját összefonva, elnézett messzire, mint a pusztáról készült képeken a csikósok. Az arca elkomolyodott, szinte ünnepélyessé vált, mint ai királyoké, amikor levetik polgári ruhájukat és magukra öltik fejedelmi viseletűket, a palástot. Annának eszébe jutott, amit előző« nap a társaságban hallott, hogy ez a Gési úgy él a cselédei között egy