Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Kritika - Szalatnai Rezső: Cseh és szlovák költők antológiája
gény kiadása után a modern magyar líra cseh nyelvű antológiáját. Kezdetnek jó volna ekkora is, hisz a teljességek az irodalmi megismerés terén is csak egy lényegesebb megértés és együttműködés talaján lehetségesek. Kérdés azonban, hogy minden politikai és gazdasági diszharmónia korszakában is nem ép ia szellemi közeledés apró és nagy tényeinek megvalósítása volna-e a helyes feladat? Hátha ilymódon olyan valóságot lehetne létrehozni, melynek a politikai életben is megvolna a maga veretlen respektusa. Vegyük csak egy kissé mérlegre ezt az antológia-ügyet. Tény és való, hogy a magyar olvasó és poétikai ínyenc is jobban ismeri a francia vagy kínai költőket, mint a szomszéd cseheket. Nem ismeri az élőket, semmi értesülése a régiekről. Még a csehszlovákiai magyar iskolák tankönyveibe iktatott cseh fordítások is, próza és vers vegyest, annyira csak a kötelező lojalitás szülöttei, hogy minden művészeti igényesség nélkül izzadó toliszárú, egyébként jóakaratú pedagógusok csinálták. Holott a kisebbségi és az anyaországi magyar olvasó egyformán a teljes művészi tájékozódás követelményeit szeretné már egyszer érvényesíteni. A magyar olvasónak a cseh irodalom lírai lényegét egy Mácha, Neruda, Březina, Wolker, Nezval, Hora legjobb verseinek fordításai árulhatják el. Sajnos Mácha, a százesztendős Máj költője, Neruda és a régebbiek, sőt az élők közül is néhány jelentős költő hiányzik a kötetből. Nem helyeseljük, hogy a szűk helyre bekerült három versével is a rokonszenves, de nem elsőrangú Jan Čárek, akit különben kitűnően fordítottak le. Jó ha itt vannak mellette Bednář, Holan, Hořejší és Kubka is, a szárnybontogató fiatalok, de miért hiányzik akkor a cseh líra egyik legnagyobb alakja, a cseh fiaital költők Tóth Árpádja: Antonín Sova? Miért nincs itt egyetlen verse sem a ma is élő Josef Svatopluk Machaimak, Jiří Karáseknek, Stanislav Karel Neumannak és még egy nem tekintélytelen sornak? Az antológia emiatt csonkának nevezhető. Másik hibája, hogy a fordítások nagyon vegyes értékűek. József Attila elég jól találta el magyarban a sziléziai cseh bányászok nemzeti és társadalmisorsát éneklő Petr Bezruč hangját, már kevésbbé jól sikerültek a Wolker-fordiításaii. De ezek is művészi alkotások, épúgy mint Illyés Gyula Čarek-fordításai. Ezek a Čarek-versek a hazai táj elégikus hangú ábrázolásával s leplezetlen őszinteségükkel rokonok Illyés lírai világával. Innen a válogatás sajátos iránya is. De Horváth Béla Březina-fordításai, s ez a próbaköve minden cseh-magyar lírai antológiának, bizony kevéssé művésziesek. Březinát igaz, nagyon nehéz fordítani. Kevesen próbálkoztak meg e feladattal s
