Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Kritika - Marék Antal: Féja Géza: Ady. Jóslások Magyarországról

Érdekes összehasonlítani Ady korát az 1848—49-es évekkel. A XIX. század nagy politikai forradalmának mennyi neves költője volt: Petőfi, Tompa, Lisznyay és a többiek! Ady szinte egyes egyedül viselte a felelőséget, egyedül adott forradalmi formában hangot kora törekvéseinek. Kortársai, kik Nyugat felé merengtek, nem láthatták meg azt, amit Ady Nyugat után vágyódó lélekkel is meglátott. Ebben múlta felül Ady kortársait s jutott tőlük tragikus messzeségbe. A próza,mely a századelőben naiv volt s érzelgős, nem lelkesíthette. Itt is új útra kellett lépnie s ez magyarázza meg prózájának sietségtől elfulladó zavarát. Később valamenynyit tisztult ez a hang, de a költő sohasem tudta önmagát végleg kiszakítani a vizuális képek tömegéből. Kemény, zabolátlan hangja itt ott ellágyul, majd ismét zengő és erős lesz, sietős és botladozó, kereső és — igazságtalan. így történhetett, hogy prózai írásai annak idején nem voltak jelentősek s csak most, sine ire et stúdió tudunk átvergődni rajtuk s csodálattail adózni váteszi képességének.

Féja Adyban etikai zsenit lát. Fellépésében Dózsa, Balas sa Menyhért, Eötvös, Táncsics, Vörösmarty és Petőfi élő folytatását. Formálódott-e a mű egységesen, ennyi szándék asszisztálása mellett? Féja szerint igen. S folytatódik-e a következő évtizedekben, amikor a magyarságra oly komoly szociális és kulturális feladatok megoldása vár? Azt hisszük igen. Ma értékes fiatalok sora szorong Magyarország sorsán, ma hivatás lett a falukutatás, komoly kormányprogram a népegészségügy. Ezeket a fiatalokat az elmúlás nem temeti a feledés homoktengerébe. Fiatalok, inasak s erősek. Ady költészetén felnőtt fiatalság ez, amely most Ady prózáját kapta kézhez, hogy lássa a nagy előd minden kétségét, rendszerbe foglalva, útbaigazítással ellátottan. Marasztaló ítélet az, amit a nagy költő hoz. Ady érdeklődése a város iránt fokozottabban megnyilvánul, mint a falú iránt. A városos Magyarország inkább szívügye volt, mint ai halódó falujú Magyarország. Kortársaink tehát megkezdett művet folytatnak, mikor érdeklődési területüket a falvakra tették át.

Ady, s ezt megállapítani kötelességünk, romantikus politikus volt. Nem tudott felszabadulni azoktól az előítéletektől, amik éltek benne. Gyűlölte a klerikalizmust, a vármegyét s ez sokszor egyoldalú ítéletekre kényszerítette. Mindez azonban nem rontja a költő prózai írásainak értékét, csak bizonyos tartózkodással kéll élnünk megállapításaival szemben. így szelíd tévedése a költőnek, hogy a cseh nacionalista megmozdulás csak a klérus elleni harcot észlelte. Ady elkeseredése érthető volt, hiszen azidőtájt nyelte a ma-