Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Kritika - Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar írók antológiája

sáról van szó a nyitraiak tervében is. Ebben a gondolatban jött létre két év előtt a nyitrai írók antológiája, egy irodalmi értéket igen kevéssé jelentő könyv, de a sízellemfejlesztő s önművelő miagyar társadalom őszinte dokumentuma. Becsületes célkitűzés volt s becsületben folytatásai a könyvkiadás, amit azóta megteremtettek s melynek keretében jelent meg most a szlovenszkói írók antológiája is. Próza és vers, van benne sőt tanulmány és fordítások is, szlovák és cseh költők átköltései magyarra. Nyitra így jelképezi azt a hidat, melyet régóta szerettünk volna megteremteni irodalmunk számára szükséges nyugodt légkör miatt. Az optimizmus gyermeke hangja csendül ki D a I I o s István és M ártó n v ö f g y i László dr. bevezetőjéből: „Erkölcsi felelősség és nagy anyagi kockázat jelzik azt az utat, mely kitűzött célunkhoz vezet. Részünkről a hit és akarat, az írók részéről a megértés tették lehetővé az akadályok elhárítását. Hittünk a szlovenszkói irodalom értékes teremtő erejében és a szlovenszkói olvasó kultúraszeretetében és e hiten keresztül vállalkoznunk kellett arra a feladatra, hogy szolgálatot tegyünk a szlovenszkói irodalomnak, mely ma már az egyetemes miagyar irodalom sokat ígérő, számottevő értéke." A nyitrai antológia roppant érdekes alkalmat nyújt arra, hogy a szlovenszkói magyar irodalom újabb eredményeit kritikai vizsgálat alá vegyük. Olyan lehetőség ez, hogy külön-külön egyes elkerült kérdések megvitatására is ad alkalmat, például a szlovenszkói irodalmi nyelv, a próza kérdésének tisztázására. Ma ismét, hogy a rossz és művészieden mondatot minden irányzat táján felháborodással elutasítják, fontos kérdés a mesterség tudása, az alap. Mi ebből a szempontból csak ritkán szoktuk volt nézni az írót, holott itt kezdődik a kritika jogossága. Hasonlóképen ebből a szempontból, a stílus szempontjából kell megvitatni a költői termést is. A kinyomtatott vers túlzó önérzetre nevel Szlovenszkón, elhiteti a tulajdonossal, hogy költő; holott a vers nem attól vers, hogy kinyomják. Mia mindenütt ismét a poézis örök törvényei kerülnek uralomra s a poétikai izmusok keltette zűrzavar már oszlik, alig talál benne menedéket az álköltő, épúgy mint a piktúrában az, aki csak a divatot majmolta. A divat elmúlt, marad a művészeti teljesítmény múlhatatlan mérlege. Azonban bármennyire is csábító az ilyen kritika megírása, jelen esetben várnunk kell még vele. Az antológia ugyanis négy kötetre van tervezve s ha tényleg a négy kötet minden rossz óment megriasztva háromnegyed év múlva megjelenik, akkor a teljes keresztmetszet birtokában nekigyürkőzhetünk e nem kellemes, azonban annál fontosabb feladatnak. Most az egyes itt résztvevő írók ismertetésére szorítkozunk.