Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Egri Viktor: Kihalóban a vers az ifjúság ajkán

EGRI VIKTOR:

KIHALÓBAN A VERS AZ IFJÚSÁG AJKÁN.*

)

*) Fölolvasta a szerző a pozsonyi rádióban, 1936. okt. 23.-án

Hevesi Sándor írja, hogy amikor Molnár Ferenc „Pál utcai fiúk" című dramatizált regényének előadásához diákszereplőket toborzott, a természetes beszéd vizsgáztatása céljából verseket mondatott velük. Azaz, hogy csak akart vizsgáztatni, mert a vallatás során igen hamar kiderült, hogy a mai diákok egyáltalában nem tudnak verseket. Amilyen pontosan tudják felsorolni a sporteredményeket, — egyszerre dadogni és hebegni kezdenek, amikor arra kerül a sor, hogy elmondják Petőfinek vagy Arany Jánosnak egy versét.

Hevesi tapasztalata fájdalmasan mutatja, hogy még a legnagyobb költők is elvesztették aktualitásukat. Elveszett a szép szó szeretete és legendába való az a kor, amikor egy diák akár száz Petőfi verset tudott betéve és természetes beszédét, de egész lelkülelét áthatotta a szépnek szeretete. Szomorú kortünet ez, amelybe igen nehéz belenyugodni, mert a serdületlen és serdült ifjúság például Angliában és Franciaországban is szenvedélyesen sportol, s éppen komoly tanárok részéről ott is állandóan sok panasz hangzik el amiatt, hogy a mai ifjúság műveltsége és művelődése az előbbi nemzedék szellemi fölszereléséhez hasonlítva meglehetősen hiányos, de azért a költők becsülete mind a két országban ma is igen nagy, s angol vagy éppen francia családokban egyszerűen el sem képzelhető, hogy a kisdiákok egész csomó verset ne tudjanak az ő népszerű költőikből.

A továbbiakban Hevesi Sándor arra a következtetésre jut, hogy kultúrfölényünkben nagyon nagy rés tátong. Egy nemzet nagy költői nem arra valók, hogy mint díszkötésű, aranymetszésű könyvek érintetlenül díszelegjenek a polcokon, sőt nem is arra valók, hogy a nyájas olvasó néha-néha egy leereszkedő pillantást vessen beléjük. Vannak sorsok és vannak versek, melyeknek élőszájon kell forogniok, anynyira hozzátartoznak a nemzet szellemi leltárához, eleven hagyományához, örök életéhez.

Folytatnunk kell ezt a gondolatsort, a tények megállapítása után meg is kell találnunk e tagadhatatlanul szomorú kortünetnek magyarázatát. Hozzá kell fűznöm, hogy a jelenség nem elszigetelt jélentőségű és nem vonatkozik csupán magyar diákokra, de feltétlenül az egész középeurópai ifjúságra.