Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Fiedler József: Mária Lujza

egyik türkizt és ettől felpattant a zár. Szíve erőset dobbant, hogy meglátta a benne rejlő miniatűrt. A kis, elefántcsontra festett kép egy keményarcú, barnaszemű férfit ábrázolt. Haja a homlokába lógott, kék egyenruhában volt és egyik kezét elrejtette fehér mellényében. A kép alatt apróbetűs írással egy szó állott: Napóleon, összerezzent. És, mintha világosságot gyújtottak volna az emlékei alatt, egyszerre Világosodni kezdett benne a Kassán töltött első éjszakán álmodott álma. Látta magát áImában, amint ennek a férfinek az oldalán haladt egy hatalmas templomba... Aztán végig a hosszú úton... És a kezük eloldozhatatlanúl egymáshoz van kötözve.

Hideg futott végig a hátán és kiejtette kezéből a ímedai Ilont.

A kocsi ablakában megint megjelent Bomb elles gróf alakja. Gyors mozdulattal eresztette le az üvegtáblát és magához intette a tisztet. Hangja még remegett az előbbi izgalomtól1, amikor megkérdezte:

— Mondja

Bombelles gróf, valóra szokott válni az, amit álmodik az ember?

A fiatal tiszt kurtábbra fogta lova kantárszárát és közelebb került az ablakhoz. Szemében valami furcsa, ragyogó fényesség gyulladt és meleg, szerelmes vallomással felelte:

— Én

erősen hiszek abban fenség, hogy minden álom valóra válik.

Elhallgatott, aztán bátortalan mozdulattal fogta még az üvegtábla peremén pihenő kis, fehér kezet.

„Végig egy hosszú úton... Eloldozhatatlanúl egymáshoz kötözött kézzel... Mint Napóleon felesége..." Ez villant meg a kis főhercegnő fejében. Testében hideg zsibbadás támadt a gondolat nyomán. Kihúzta kezét a tiszt kezéből. Arca fenséges-merevre keményeden. Lehunyta szemét. Hirtelen úgy érezte, mintha egy láthatatlan aranykorona hideg karikája simulna a homloka köré. Ettől megrázkódott és egyenesre húzta' karcsú