Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Reményi József: Magyar író amerikai naplójából

vadonjában, vájjon mi történt megfékezhetetlen re­ményeddel? Cikornyamentes erőddel? Életben ma­radt, bizony életben maradt! Szavaddal templomot építsz az alázatosoknak, műhelyt rendezel be a mun­kára váróknak s a munkában megáldod a hitet s a hit­ben a lélek-művet! Az idő hogy eljár, de az időtlen­ség megmarad. Ez is hangulat: miért van az, hogy olykor balsejte­lem gyötör akkor is, ha könnyek nélkül viselem élete­met s messzi híveim köszöntnek? Miért van az, ha a tulipán bársonyszíne szememet éri s elmerengek min­den idők májusfáján és örömömet tetézi a szabadulás reménye s szellő kering szívemben s a látomás távoli fénye közel hozzám s világölelő vágyamnak árnyéka életre kel s azt hiszem, hogy az ármány minden céda tekintete összeomlik jelenlétemben, mert csak jót és szépet ölelek, mért van az, hogy akkor is jajgatnak bennem a balsejtelmek? Alighanem ez az ára a le­küzdhetetlen ujjongásnak; a balsejtelem névjegye a folyton leskelődő halálnak. * Néha ott tartok, hogy már érzem (s nemcsak értem) az amerikai történelmet. S ilyenkor ilyen fogalmak, mint Valley Forge, vagy a philadelphiai Independence Hall, vagy Mount Vernon, fontos állomásai az amerikai nemzeti öntudat kialakulásának, szinte azzal a termé­szetességgel peregnek le ajkamról, mint Pusztaszer $ a hasonló magyar fogalmak. Hálát érzek Amerikával szemben, mert hiszen a számítók között mégis megen­gedi, hogy gondolkodjam s a síkoltók között mégis szabad énekelnem. Nem tagadom le a valóság zűr­zavarát; csak a zűrzavarból kiemelem az összhangot, * „A múlt éjjel álmomban hajamat fésültem, Ez bána­tot jelent',, Ezt egy amerikai nő mondta, aki kolleget

Next

/
Thumbnails
Contents