Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Reményi József: Magyar író amerikai naplójából

vadonjában, vájjon mi történt megfékezhetetlen reményeddel? Cikornyamentes erőddel? Életben maradt, bizony életben maradt! Szavaddal templomot építsz az alázatosoknak, műhelyt rendezel be a munkára váróknak s a munkában megáldod a hitet s a hitben a lélek-művet! Az idő hogy eljár, de az időtlenség megmarad.

Ez is hangulat: miért van az, hogy olykor balsejtelem gyötör akkor is, ha könnyek nélkül viselem életemet s messzi híveim köszöntnek? Miért van az, ha a tulipán bársonyszíne szememet éri s elmerengek minden idők májusfáján és örömömet tetézi a szabadulás reménye s szellő kering szívemben s a látomás távoli fénye közel hozzám s világölelő vágyamnak árnyéka életre kel s azt hiszem, hogy az ármány minden céda tekintete összeomlik jelenlétemben, mert csak jót és szépet ölelek, mért van az, hogy akkor is jajgatnak bennem a balsejtelmek? Alighanem ez az ára a leküzdhetetlen ujjongásnak; a balsejtelem névjegye a folyton leskelődő halálnak.

*

Néha ott tartok, hogy már érzem (s nemcsak értem) az amerikai történelmet. S ilyenkor ilyen fogalmak, mint Valley Forge, vagy a philadelphiai Independence Hall, vagy Mount Vernon, fontos állomásai az amerikai nemzeti öntudat kialakulásának, szinte azzal a természetességgel peregnek le ajkamról, mint Pusztaszer $ a hasonló magyar fogalmak. Hálát érzek Amerikával szemben, mert hiszen a számítók között mégis megengedi, hogy gondolkodjam s a síkoltók között mégis szabad énekelnem. Nem tagadom le a valóság zűrzavarát; csak a zűrzavarból kiemelem az összhangot,

*

„A múlt éjjel álmomban hajamat fésültem, Ez bánatot jelent',, Ezt egy amerikai nő mondta, aki kolleget