Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Marék Antal: Akik Szlovenszkóból elszármaztak. Komlós Aladár (Losonc)

rom felvázolni. Máskor a regényíró Komlóst kell elhatárolni az ifjúsági író Komlóstól, már amennyire ez a két prózai műfaj egymástól különbözhet. Mindez általános szempontból nem fontos, hiszen az irodalom a nyugtalan, törődő emberi lélek megszólalása; kiáltás, amely a legmesszebb elhallik, vallomás, amely a lélek legrejtettebb titkait hozza nap alá, sóhaj, amely az örök emberi tisztaságkeresés vágyából szakad fel. Lényegtelen már most, hogy az író minő műfajban juttatja kifejezésre örömét vagy aggodalmát; kiáltása, vallomása, vágya vers-e vagy próza, vagy még tovább esztetika-e, vagy röpirat? Komlós az irodalom minden nyelvezetét egyforma tökéletességgel beszéli s csak itt-ott tolódik valamelyes plussz egyik vagy másik irodalmi műfaj felé.

Komlós Aladárt a Nyugatosok zárt csoportjába osztják be. Elefántcsonttornya nyitottabb, mint kortársaié. Falai magasabbak, de csak azért, hogy az örök Igazság napja jobban érhesse epidermiszét s ő maga kollektivebb világszemlélet felé merengjen. Az ember nem is érti, miért az elefántcsonttorony, amikor a valóság ábrázolása oly tökéletes módon sikerül számára. Valójában az örök Igazság a fontos, amely felé legöntudatosabban éppen az írók haladtak eddig. Hogy mégis az elefántcsonttorony lakója lett, ennek okát örök idegenség érzetében kell kutatnunk. S itt érkezünk el Komlós fajiságának kérdéséhez. A zsidóság jelenével és múltjával való kapcsolatait írói ébredése idején bátran megvallotta és vallja ma is, esztétikai munkásságában bizonyos érzelmi momentumok felülkerekedésével számolnunk kellett a múltban. így került Az új magyar líra c. kötetének utolsóelőtti oldalára, a néhány találó és erőteljes szóval jellemzett költők sorának legvégére a szlovenszkói magyar irodalom büszkesége: Mécs László, a nemesveretű, komoly férfilírájú Áprily Lajos és az erdélyi lélek diadalmas megszólaltatója, a meghatóan szerény Reményik