Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

kaiméval. Ez a hadnagy később a fejedelem asszonyt átszöktette a határon. De ekkor sem tért vissza urához.

Ezt a házasságot mindennek lehet nevezni csak boldognak nem. Az egyenetlenkedések és meg nem értések már a házasság első hónapjaiban kezdődtek. A fiatalasszony mellé otthon egy német udvarmesternőt adtak kíséretül, akinek legfőbb gondja az volt, hogy a fiatal férj minél több hűtlenségi esetét súgja be asszonyának fülébe. Ezek miatt gyakran törtek ki családi viszályok. Rákóczit ezek a hazug vádak annyira elkeserítették, hogy — mint maga írja: — ...életemet megunva lóra ültem és esztelenül nyargalództam tüskén-bokron át. Kerestem a halált és poklot...

Vagyis öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott. Ezen a tűrhetetlen és elviselhetetlen állapoton úgy segített, hogy gyakran fölrándult Bécsbe, ahol — mert otthon nem talált nyugalmat, békét és megértő szeretetet — a nők körül kezdett forgolódni. Egyikbe, másikba bele is szeretett, de komolyan csak egy leány köfötte le, akiért hajlandó lett volna a legbolondabb lettekre is:

— Kész lettem volna — írja „Vallomásaiban" — házasságtörésbe is esni és ámbár tettleg végre nem hajtottam, szándékomban gyakran elkövettem...

Ezeknek a kisértéseknek nagy lelki tusakodás árán ellenállott, de nem váltak a családi élet javára. Nemsokára bekövetkezett a politikai viszonyoknak olyan kritikus korszaka, amikor egész emberre volt szükség és Rákóczi nem fecsérelhette el erejét és idejét oktalan szerelmeskedésekre. Jött elfogatása, börtönbe vetése és dicséretére váljék feleségének, most az egyszer férje mellett látjuk őt, amint minden összeköttetését férje érdekében mozgósítja és elősegíti szökését. Rákóczinét éppen e „bűnök" miatt szigorú őrizet alá helyezték Bécsben.

Tehát el kellett válniok. Ennek az elválásnak végze