Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

ság száma, 1848-ban pedig nyolcmillió. Mégis II. Rákóczi Ferenc alatt 120 ezer kuruc állott fegyverbe, míg 1848-ban csak 60 ezer honvéd harcolt a független Magyarországért. És a kuruc világ legendás hősei egyik vitézi tettet a másik után hajtották végre, de Rákóczi nem ezeket a kiváló katonákat emelte fel tábornoki, vezéri rangba, hanem fényes nevek varázsára tekintett, ami azután végromlásba vitte őt és a szabadság ügyét. Ebben a tekintetben nem tudta magát a barokkkor hatása alól kivonni. A születési előkelőséget többre becsülte és túlon-túl respektálta, mint a tehetségeket.

A hibákat II. Rákóczi Ferenc nyitott szemmel látta. Leveleiben nem egyszer igen élesen megkorholja engedetlen, kapzsi, békétlenkedő alvezéreit. Rendeletéiben igen soksozr ellenük fordul. De hiába volt minden igyekezete. „Vallomásaiban" így emlékezik meg róluk:

— Megvetették, rágalmazták egymást előttem, minekutána már maguk között lerakták személyemet és tetteimet... Azok közül, akik katonai hivatalt viseltek, egy sem volt, ki szigorú, de igazságos büntetést ne érdemelt volna, s bizonyára nagyon sokszor meg is kapták volna, ha tudatlanságuk és más egyéb hibájuk mentségül nem szolgált volna...

II. Rákóczi Ferenc tragikus hibája tehát ott rejlett, hogy nem tudott katonailag parancsolni és büntetni. Ö maga kereste minden hibára, minden bűnre a mentséget. Alvezéreit, tisztjeit ezzel szinte önmaga bátorította fel, hogy akaratát ne respektálják és a legpompásabban felépített tervét rombadöntsék. És ez az engedetlenség, a parancsoknak húzódozó teljesítése tette lehetővé, hogy II. Rákóczi Ferenc még akkor is csatát veszített, amikor számbelileg túlsúlyban volt ellenségénél. így például a trencséni csatában a kuruc hadsereg háromszor nagyobb volt, mint ellenfeléé, a romhányi csatavesztésben pedig II. Rákóczi