Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

zett. Mindegyik egyház arra törekedett, hogy a maga kizárólagos uralmát biztosítsa; bármi áron, bármilyen eszközökkel. A másik vallásnak még csak a megtűrtvallás jellegét sem kívánta megadni. Szóval a barokkkorszak a legmagasabb lángokban égő vallási türelmetlenségnek kedvezett. A Habsburgok tehát koruk szellemének hű fiai gyanánt dolgoztak Magyarországon, amikor egyvallásuvá, még pedig katolikus vallásuvá akarták tenni, még a legistentelenebb erőszak árán is és a protestánsokat a legutolsó emberig kiirtani törekedtek. Az európai katholikus fejedelmek és maga a pápa is joggal elvárták tehát II. Rákóczi Ferenctől, hogy a magyarországi protestáns urak hatalmát megtöri és megnyeri őket; — mindegy, hogyan: szépszerével vagy erőszakkal — a katolikus egyháznak. II. Rákóczi Ferenc ezt nem tette. Nem azért, mert a felkelőknek legnagyobb százaléka a reformátusokból adódott, hanem azért, mert nem tudta lelkiismeretével összeegyeztetni, hogy valakin vallási meggyőződésében erőszakot kövessen el. De azt sem tűrte, hogy mások erőszakkal katolizáljanak. És amikor észrevette, hogy a jezsuiták a császár parancsának engedelmeskedve, a felkelés ügye ellen fordulnak és arra törekszenek, hogy a protestáns és katolikus urak között a bizalmatlanságot és elégedetlenséget elterjesszék, hozzájárult ahhoz, hogy a jezsuitákat Magyarországból kiutasítsák. Nagy elhatározás volt az attól a fejedelemtől, akit a jezsuiták neveltek, és aki jezsuita gyóntató után vágyott mindig. Azt tartotta ugyanis, hogy neki nem a jezsuita rendhez kell hűnek maradni, hanem a hazához és ennek érdekeit kell kiválóan szorgalmaznia. Minden esetre igen érdekesen jellemző a magyar felvilágosodott gondokozásra és érzésvilágra, hogy a református Bethlen behívta a jezsuitákat, míg a katolikus II. Rákóczi Ferenc kitiltotta őket az országból.

Van még egy másik jelentős adatunk is a fejede